Sport

A polgárháború poklában a tenisz mentette meg az életét

Kevés olyan teniszedző van a világon, aki olyan történettel tud előrukkolni, mint Sam Jalloh. A 39 éves, Sierra Leone-i születésű szakember egy dühöngő polgárháború közepette nőtt fel, Afrika egyik legsúlyosabb válságában ezrek haltak meg, és a gyerekek is részt vettek a harcokban.

A kilencéves Sam életébe azonban berobbant a sport. Miután édesanyjával rendszeresen jártak a dzsungelbe fát gyűjteni, az út egy teniszpálya mellett vezetett.

„Nagyon sok fehér srácot és néhány feketét láttam teniszezni, és is erre vágytam” – mesélte.

És ez a vágy örökre megváltoztatta az életét.

„Amikor anyám és apám 1989-ben elváltak, azt hiszem, anyám éppen a teniszpálya melletti területre költözött. Ott kezdtem el játszani.

Nem engedhettem meg magamnak az ütőt, ezért kézzel vagy furnérlemezzel játszottam. Ráadásul mezítláb, cipőm sem volt.

A sport iránti szeretete azonban nem engedte, hogy feladja az álmait. Ami zavarta, hogy a környezete nem osztotta a szenvedélyét.

Futballozott is, elmondása szerint az ország egyik legjobb ifjúsági kapusának számított, de amikor elmondta, hogy komolyabban akarja venni a teniszt, akkor edzője azt gondolta, hogy részeg.

Ujjlevágással fenyegette az apja

De az apjának is volt hozzá néhány keresetlen szava.

Apám azt mondta, ha valaha közöm lesz a gazdag fehérek sportjához, akkor minden ujjamat levágja. Azt akarta, hogy orvos legyek. De dacoltam vele, ezért anyámhoz költöztem és teniszeztem. Az segített előkészíteni az utamat.

A szegénységben élő Sam napi 24 kilométert gyalogolt az iskolába, egyszer evett, de közben hallotta, hogy az ifjúsági válogatott teniszezők 250 dollárt, edzőruhákat és felszereléseket kaptak.

A legjobb barátjának, Alamaminak 1998-as halála fordulópontot jelentett az életében.

„Miután meghalt, azt gondoltam, hogy teniszeznem kell. Régebben tanított egy kicsit, inspiráló volt számomra, mindig azt mondta nekem, hogy sikerülni fog”.

16 éves korában szerepelt az első junior ITF-versenyen, előtte elment az apjához, adjon neki egy kis pénzt.

„Feküdt az ágyában, és elmondtam neki, hogy merre tartok. Biztosan azt hitte, hogy egy másik bolygóról származom, mert nem értette, amit mondtam. Adtam neki egy 50 dolláros bankjegyet. Sohasem látott még olyan pénzt, de elmondtam, neki hogy mennyit ér. Elvette, nevettünk, és imádkozott értem.

Ez volt az első alkalom, hogy nagyon büszke volt rám.

Katonák rabolták el

1998 decemberében Ghánában, Togóban és Nigériában játszott, de amikor hazatért, 11 másik fiatallal együtt katonák rabolták el, hogy besorozzák a hadseregbe.

„Szerencsére az egyik katonát, Juliust felismertem a hangjáról. Korábban teniszeztünk egymással, tudtam, hogy biztonságban vagyok vele. Fekete üveggel ellátott sisakban jöttek, nem beszéltek csak a fegyverükkel ütöttek bennünket, és irányították, hová menj. Ő mögöttem jött a fegyverével, és felismertem a hangját, amikor azt mondta »PJ, futnod kell. Elengedlek, csak menj és bújj el!«

Én pedig olyan gyorsan futottam, hogy Usain Bolt sem fogott volna el. Aznap a tenisz mentette meg az életemet. Julius saját életét kockáztatta értem, soha többé nem láttam, sohasem tudtam meg, mi történt vele.

A másik 11 fiatalt 21 nappal később sikerült kiszabadítani, addig étkezés, víz és fürdés nélkül voltak.

Bandaháború helyett tenisz

Sam végül ott hagyta az országot, befejezte a teniszezést, és napjainkban fiatalokat edz és inspirál. A Rainford Tennis Club és a Sphynx Tennis vezetőedzője lett, de motivációs trénerként a világ több mint 90 országát bejárva jövőbeni játékosok fejlesztésében segít.

Angliában többek között londoni jótékonysági szervezetekkel dolgozik együtt, hogy motiválja a fiatalokat és a bandaháborúk helyett a sport felé terelje őket.

Még egy könyvet is írt, „Hogyan változtatta meg az életemet a tenisz” címmel, amelyben minden olyan kihívásról beszél, amellyel szembesült élete során.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik