Sport

Háborúra készül az ETO egykori kézise a budapesti Final Fouron

Claus Fisker / Ritzau Scanpix / AFP
Claus Fisker / Ritzau Scanpix / AFP

Nora Mörk felkészült a budapesti háborúra, de úgy véli, hogy a Vipers most erősebb, mint a női kézilabda Bajnokok Ligája 2019-es négyes döntőjében.

Kapcsolódó
Súlyos autóbalesetet szenvedett a szombathelyi kézilabdacsapat elnöke
Az autó ledöntötte a szalagkorlátot, majd az autópálya mellé zuhant.

Nagyon erős héten van túl a kristiansandi csapat, ugyanis előbb megnyerte a bajnokságot a Storhamarral szembeni egyetlen mérkőzésre korlátozódott döntőben (34-25), majd szombaton 29-16-ra verte a Solát a kupafináléban.

„A Vipers őrülten jó, csapatként játszanak, ezért úgy gondolom, hogy május végén megnyerhetik a Bajnokok Ligáját is” – nyilatkozta a norvég TV2-nek a vesztes csapatban szereplő egyszeres olimpiai, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok balszélső, Camilla Herrem.

A Vipersre még ráfér egy kis javítanivaló a május 29-i, CSZKA Moszkva elleni BL-elődöntő előtt.

„Úgy gondolom, hogy félre kellene tennünk a negatív dolgokat, és a jövőben sok időt kell fordítanunk a taktikára. Most már csak a Final Fourra kell készülnünk” – mondta Nora Mörk.

Két éve a Vipers a harmadik helyet szerezte meg a budapesti négyes döntőben, de a klasszis jobbátlövő most sokkal többet vár.

Úgy gondolom, hogy erősebb csapatunk van, mint legutóbb volt, mert több olyan játékosunk akad, akinek van BL-tapasztalata. A budapesti hétvége egy háború, de egyben jó móka is lesz

– tette hozzá.

Ole Gustav Gjekstad, a Vipers edzője úgy gondolja, hogy a Storhamar és a Sola elleni mérkőzések jó alapot jelentettek a magyarországi út előtt.

„Valószínűleg a Győri ETO a nagy favorit, de mi azért utazunk el, hogy nyerjünk” – nyilatkozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik