DIGI Sport
Sport

Nagyon sokat fogunk még beszélni a sportlövők újabb botrányáról

„Megrázó történet” – így jellemezte a DIGI Sport híradójának, a Sport24-nek az indiai világkupán történteket Tiszeker Ágnes. A Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint sokáig fognak még beszélni az esetről, amelynek kapcsán a Magyar Sportlövők Szövetsége szerdai közleményében Péni István bejelentését idézte, és közölte, hogy fegyelmit indítanak Sidi Péter ellen.

Pozitív lett egy magyar sportlövő doppingtesztje, de a Magyar Antidopping Csoport vezetője nem nevezte meg, ki az érintett.

Kapcsolódó
Minden idők legmocskosabb ügye alakul a magyar sportlövőknél
Sidi Pétert felfüggesztette a szövetség, videofelvétel bizonyítja, hogy a magyar sportlövő 45 percre behatolt riválisa szállodai szobájába.

„Egy külföldön lezajlott világkupán történt a mintavétel, abszolút a Nemzetközi Sportlövő Szövetség a minta gazdája, ő is jár el, ő is folytatja a meghallgatást.

Minden pozitív eset nagyon sajnálatos, de ennek, úgy tűnik, hogy a háttere is egy eléggé megrázó történet lesz

– nyilatkozta a Sport24-nek Tiszeker Ágnes.

A Magyar Sportlövők Szövetsége közleményt adott ki, amelyben Péni István bejelentését idézi – ebben az áll: az indiai világkupa helyszínén egy ismeretlen személy hatolt be Péni István szállodai szobájába, ott 45 percet tartózkodott, majd távozott. A bejelentés arra nem tért ki, a behatoló mit csinált a hotelszobában.

Kapcsolódó
Sidi reagált a felfüggesztésére: Tiszta a lelkiismeretem
Tovább dagad a sportágon belüli botrány.

Az esetet rögzítette a hotel biztonsági kamerája is. Péni azt írta, részéről kétséget kizáróan nem azonosítható, ki volt az elkövető, de a kinézete és a ruházata alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt.

A Magyar Sportlövő Szövetség közleményében tudatta, fegyelmi vizsgálatot indít Sidi Péter ellen, és a vizsgálat lezárásáig felfüggeszti a versenyengedélyét.

Sajnos, azt kell, hogy mondjam, hogy nagyon sokat fogunk még erről beszélni, és lesznek tanulságai is az esetnek, ahogy én ezt most látom

– jegyezte meg Tiszeker.

A Magyar Sportlövők Szövetségének az elnöke elküldte Péni István levelét és az indiai hotel biztonsági felvételét a fegyelmi bizottságnak, ahogy írják, azért, „hogy a felvételen látható Sidi Péter sportlövővel szemben a fegyelmi eljárást megindítsák”.

A vizsgálat lezárultáig a Magyar Sportlövő Szövetség jelezte, az üggyel kapcsolatban nem kíván nyilatkozni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.