Sport

Minden idők legmocskosabb ügye alakul a magyar sportlövőknél

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
A Magyar Sportlövők Szövetsége fegyelmi eljárás megindítását rendelte el Sidi Péter sportlövővel szemben, és a határozat meghozataláig terjedő időre felfüggeszti a sportoló versenyzési jogát.

A szövetség elnöksége nyilvánosságra hozta Péni István 2021. május 10-én tett bejelentését:

„Az idei évben, 2021. március 18. és 29 között az ISSF World Cup Rifle/Pistol/Shotgun elnevezésű verseny során 2021. március 18. napján kétséget kizáróan részemről nem beazonosítható személy jogtalanul behatolt a Vivanta by taj Surajkund Hotelben lévő szállásomra, valamint ott mintegy 45 percen keresztül bent tartózkodott. Ennek alátámasztására küldöm a T. Elnök Úr részére a Hoteltől kikért biztonsági kamera felvételeit.

A felvételen jól látható, hogy édesapámmal 10 óra 30 perc előtt pár perccel elhagyjuk a szobánkat, majd azt követően bezárjuk azt és ellenőrizzük az ajtó zárt állapotát. (Ezt követően édesapámmal a hotel elől 10 óra 30 perckor induló járattal a verseny helyszínére mentünk.)

Látható továbbá, hogy az ismeretlen személy 21. március 18. napján 10 óra 36. percében megy a szobám felé, oda bemegy, majd onnan 11 óra 21. percében távozik.

A fentiek vonatkozásában kifejezetten rögzíteni kívánom, hogy egyetlen személy számára sem adtam sem én, sem édesapám engedélyt arra, hogy a szobánkba bemenjen, vagy ott bent tartózkodjon. Továbbá erre senkit nem kértünk meg, senkit nem bíztunk meg, ezen esetről is a biztonsági kamera felvételének megszerzéséig tudomásunk sem volt.

Meglátásom szerint a felvételen szereplő személyről a ruházata és a kinézete alapján feltételezhető, hogy a magyar delegáció tagja volt.”

A Magyar Sportlövők Szövetségének elnöke megküldte a levelet a fegyelmi bizottságnak, amely a videofelvétel tanulmányozás után jelezte, elnökségi határozattal történő felhatalmazást kér, hogy a felvételen látható Sidi Péter sportlövővel szemben a fegyelmi eljárást megindítsa.

Kapcsolódó
Sidi Péter a sportlövőbotrányról: Péni sikeresen átültette az otthoni őrületét a nemzetközi porondra
Ő versenyző és nem bíró, szereptévedésben él, mondta Sidi a hazai riválisáról, akivel összeveszett az indiai világkupaversenyen.

Ez azon az indiai versenyen történt, amelyen a magyar csapat visszalépett a férfiak háromfős csapatversenyének döntőjétől, mivel Péni és Pekler Zalán nem volt hajlandó Sidi Péterrel kiállni, arra hivatkozva, hogy utóbbi fegyvere szabálytalan.

Kapcsolódó
Péni István a sportlövőbotrányról: Egy csapatban előfordulhatnak súrlódások, nálunk sajnos ez évek óta jelen van
A szövetség szerint az indiai világkupán történt példátlan eset komoly presztízsveszteséget okozott a sportág számára.

És amely viadal kapcsán a Nemzeti Sport kedden azt írta, hogy az egyik magyar sportoló fennakadt a doppingvizsgálaton.

Sidi: Le vagyok döbbenve

„Le vagyok döbbenve, de mit is várhatnék, hiszen perben vagyok a szövetséggel. Sok jóra nem számítottam, de úgy hoztak ellenem megint egy büntetést, hogy meg sem hallgattak. Ügyvédhez fordulok, mert állítások alapján büntetnek, még a fegyelmi tárgyalás időpontjáról sem kaptam értesítést. Tiszta a lelkiismeretem” – nyilatkozta a Telexnek Sidi Péter.

Kapcsolódó
Sidi reagált a felfüggesztésére: Tiszta a lelkiismeretem
Tovább dagad a sportágon belüli botrány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik