Sport

Megölte a bokszoló a nőt, aki gyereket várt tőle

Sarah Stier / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Sarah Stier / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Feladta magát a Puerto Ricó-i bokszoló, Felix Verdejo, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte a nőt, aki gyereket várt tőle.

A helyi rendőrség egy eltűnt nő, Keishla Rodríguez Ortiz ügyében kezdett nyomozni, akinek a holttestét szombaton találták meg egy tóban. Rodríguez és Verdejo évek óta jártak, és a nő egy hónapos terhes volt, de a bokszoló rá akarta venni, hogy vetesse el a gyereket.

Verdejo és egy másik, ismeretlen személy csütörtökön találkozott Rodríguezzel, majd amikor a nő beült az autóba, a bokszoló arcon ütötte, és egy injekcióval elkábította. Rodríguez karját és lábait ezután összekötötték, majd egy betonlapot rögzítettek a testéhez, és egy hídról a tóba lökték, Verdejo pedig a hídról rálőtt a nőre.

A mobiltelefonos cellainformációk alapján a rendőrség kiderítette, hogy Rodríguez kivel beszélgetett az eltűnése előtt, a hídnál lévő térfigyelő kamerák felvétele alapján pedig azonosították, hogy a leállósávban parkoló fekete jármű Verdejo Dodge Durangója.

A New York Times azt írja, Verdejo hétfőn áll a bíróság elé. A 27 éves bokszoló szerepelt a 2012-es londoni olimpián, könnyűsúlyban a negyeddöntőig jutott, ahol a későbbi győztes Vaszil Lomacsenko verte. Majd profinak állt, 29 meccséből 27-et megnyert, legutóbb viszont a japán Nakatoni Masajositól kikapott TKO-val 2020 decemberében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik