Sport

Tagadja a teniszező, hogy megöléssel fenyegette a bírót

Jonas Güttler / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Jonas Güttler / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP

Furcsa körülmények között már az első szettben befejeződött egy mérkőzés az egymillió dolláros acapulcói tenisztornán: a bosnyák Damir Dzumhur összebalhézott a játékvezetővel, és levonult a pályáról.

Kapcsolódó
Mérgében az ütőjét is eldobta Fucsovics, de nagy győzelmet aratott
Úgy érezte nem játszott olyan jól, de mutatja, mennyire egyben van a szezonban, hogy így is fordított.

A világranglistán jelenleg mindössze 125. helyen álló játékos a holland Botic Van de Zandschulp ellen játszott a selejtező második fordulójában, amikor egy bírói döntés után dührohamot dobott.

Az ütőjét elhajította, és jelezte ellenfelének, ennyi volt, befejezte a mérkőzést.

A közösségi médiában elterjedt, hogy Dzumhur azzal fenyegetőzött, hogy megöli a játékvezetőt, de tagadta, hogy ilyen szavakat használt volna. Der azt is írták, hogy kizárták a meccsről.

„Kedves média, ha már híreket közvetít, akkor legalább próbálja pontosan megtenni. Damir Dzumhurt nem zárták ki, Damir Dzumhur önként hagyta el a pályát a főbíró magatartása és döntései miatt, amelyek nem voltak tárgyilagosak és helyesek” – mondta.

Azon pedig pláne felhúzta magát, hogy megfenyegetett valakit.

Tudja, hogy ez mit jelent? Honnan ered ez a rosszindulat? A médiától elvárják, hogy helyesen, objektíven és pontosan közölje az információkat, de ezúttal nem így történt.

A történtek után a bosnyák sportoló bocsánatot kért a viselkedéséért, és azt mondta, sajnálja, megmutatta rosszabb és gyengébb oldalát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik