Sport

„A fájdalom szinte határtalan volt” – emberkísérletek a keletnémet sportsikerek mögött

Yuriy Somov / Sputnik / AFP
Yuriy Somov / Sputnik / AFP
A keletnémet kormány az 1970-es évek elején úgy érezte, a sport olyan terület, amelyen vezető szocialista országként bebizonyíthatja, hogy sokkal jobb a hanyatló Nyugatnál. 1974-ben így jött létre a titkos terv (Staatsplan 14.25), amely államilag tervezett doppinggal próbált az élre törni. Ez megváltoztatta a sport világát, és számtalan embernek okozott olyan károkat, amelyek fájdalmát még ma is szenvedik.

Az ARD televízió néhány hete újabb döbbenetes történeteket osztott meg „Emberkísérletek: az NDK sportjának titkos kísérletei” című filmjében.

Eszerint az NDK-ban zajló irányított doppingolás részeként egyszerű átlagembereken végeztek hajmeresztő vizsgálatokat. Olyan emberkísérletekről volt szó, amelyekbe egyesek belerokkantak, hogy aztán az élsportolókhoz már a letesztelt módszerek juthassanak el.

Az NDK sportolói először az 1968-as mexikóvárosi olimpián indulhattak, ahonnan kilenc arannyal és 25 éremmel tértek haza. 1972-ben, Münchenben 20 arany és 66 érem, 1976-ban, Montrealban, 40 arany és 90 érem, 1980-ban Moszkvában 47 arany és 126 érem volt a termés.

Giuliano Bevilacqua / Sygma / Getty Images Az 1980-ban rendezett olimpiai játékok megnyitó ünnepsége.

Az állami doppingolást csúcsra járatták, bár a Los Angeles-i játékokat bojkottálták a keletnémetek, azért a szöuli játékokról még 37 aranyat és 102 érmet elvittek.

Semmi dopping, csak kutatás!

Emberi kísérleti nyulak – így fogalmazott cikkében a Deutschlandfunk, amely leírta, hogyan használták ki az amatőr sportolókat annak érdekében, hogy a sztárok sikeresek legyenek. Az egyik érintett Hans-Albrecht Kühne volt, aki még mindig mozgékonynak tűnik, amikor végigsétál szülővárosában, Güstrow-ban. Elsőre nem látszik, milyen súlyos egészségügyi problémákkal küzd.

Ő az 1970-es években a lipcsei egyetemen újságírást tanult, emellett szenvedélyes amatőrfutó volt. Egy orvosnál tett rutinlátogatás után megkérdezték tőle, el tudja-e képzelni, hogy csatlakozzon a neves sportorvos, Hermann Buhl vezette kutatócsoporthoz.

Azt mondták, hogy ez csak kutatás és nem nevezhető doppingnak. De rendkívül hasznos, mert analógia útján következtetéseket vonhatnak le a versenysportolók számára

– mesélte. Hozzátette, lehet, hogy kutatás volt, de szigorúan titkos is, mert hivatalosan nem rögzíthette, mi történt a lipcsei intézetben. Ugyanakkor a kísérleteket a keletnémetek felvételekkel dokumentálták. Az ARD által megszerzett film soha nem futott a televízióban, kizárólag az állami vezetés számára készült.

Kühne így saját magát is viszontláthatta, azt mondta, még így, évtizedek távlatából is érezte a fájdalmat.

Határtalan fájdalommal az alvilágban

„Amikor az intézetbe mentem, az volt az érzésem, hogy az alvilágba lépek be. A kezelések mindig az alagsorban zajlottak, nem volt napfény, furcsa szagok terjengtek a levegőben, kísérteties helyzet volt” – nyilatkozta.

Eleinte futópadon végzett laktáttesztekkel kezdődött, amellyel azt vizsgálták, a szervezet hogyan reagál a terhelésre és ebből ki lehetett számolni a regeneráció időtartamát.

Bernd Moormann nevű futóval együtt 75 kilométeres versenyen is részt vett.

„Csak azokat az italokat ihattuk, amelyeket útközben kaptunk. Nem tudtuk, mi van bennük” – mesélte Kühne. Azt mondta, a célban vért vettek tőlük, a mintákat a jénai kutatóközpontba szállították elemzésre.

Hamarosan rendkívül fájdalmas izom- és májbiopsziák következtek, hogy ellenőrizzék az anyagcsere-folyamatokat.

Nagy tűkkel, néha csipeszekkel estek nekem, a fájdalom szinte határtalan volt

– emlékezett vissza.

Depresszió, öngyilkossági hajlam

Kühne esetében olyan brutálisak voltak a beavatkozások, hogy a biopsziák teljesen tönkretették a bal lábának nyirokrendszerét. Így élete végéig az orvosi kezelésekre szorult.

1976-ban Kühne leírta titokban vezetett naplójában, hogy dr. Buhl beadta neki a Depot-Turinabol nevű anabolikus szteroidot, amely sokkal agresszívebb volt, mint a klasszikus, később közkedvelté vált Oral-Turinabolnál. Kühne rendkívül magas dózisokat kapott és hihetetlen mellékhatásokat jegyzett fel.

Fájt az alhasam, a vesém. Hirtelen az egyik here megduzzadt, néha a bal, néha a jobb, emellett a magömlés során véres, teljesen elszíneződött sperma távozott

– írta.

„Idegennek éreztem magam, depressziós lettem, öngyilkossági gondolatok foglalkoztattak” – mondta, hozzátéve, ezeket nagy dózisú anabolikus szteroidkezelés mellékhatásainak tulajdonítottak. Az orvosok azonban folyamatosan azzal buzdították őt és társait, hogy ezzel a nemzetnek tesznek nagy szolgálatot, hiszen így együtt dolgozhatnak az NDK sportsikerein.

Egy ponton azonban Kühne bátor lépésre szánta el magát és hátat fordított a kutatócsoportnak. „Ha visszagondolok, határozottan bántalmazottnak érzem magam. Ezek emberi kísérletek voltak, amelyeket nem lett volna szabad elvégezni” – mondta.

Más áldozatokkal együtt reméli, hogy hamarosan kárpótolják a múltbeli rettenetes élmények miatt.

Montreal és Moszkva hőse nem reagált

Az ARD kutatása más sportágak kísérletsorozatait is szeretné feltárni. Az amatőr sportolókon végzett tesztek ugyanis még az NDK doppingtörténetének szakértői számára is feltérképezetlen területek.

„Ha azt feltételezzük, hogy nagyszámú kutatási koncepciót dolgoztak ki és hajtottak végre körülbelül 20 éves időszak alatt, akkor nem egyénekről beszélhetünk, hanem több száz személyről” – mondta Anne Drescher történész.

Egy tesztelő szerint a kutatások eredményeiből az NDK hosszútávfutóinak kellett hasznot húzniuk. Elmondása szerint a csoport vezetője, 2014-ben elhunyt Hermann Buhl többször megemlítette Waldemar Cierpinskit, 1976 és 1980 maratonfutó bajnokát.

Walt Disney Television / Getty Images Waldemar Cierpinski az 1976-ban rendezett Olimpián.

Cierpinski az ARD-nek nem kívánt nyilatkozni a kutatásról.

A WADA is elítélte

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fontosnak tartja az ARD leleplezéseit, és hogy még mindig napirenden van az ügy.

„Az NDK sportolókon végzett szörnyű kísérletei ellentmondanak mindennek, amit a sport jelent: a tiszteletnek, a fair play-nek és a tisztességnek. Noha a WADA csak 1999-ben jött létre, határozottan elítéli mindezt és egyetért a teljes igazság feltárásával” – írta Twitter-bejegyzésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik