Sport

Elképesztő hátrányt dolgozott le a Fradi, de nem tudott BL-negyeddöntőbe jutni

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A Ferencváros házigazdaként 29-28-ra legyőzte a montenegrói Buducnost Podgorica csapatát a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szombati visszavágóján, de nem jutott tovább.

Ugyan mínusz hét gólról fordítottunk a Buducsnoszt ellen, de összesítésben ez sem volt elég, elbúcsúztunk a Bajnokok Ligájától.

Közzétette: Ferencvárosi Torna Club – 2021. március 13., szombat

Mivel az első mérkőzésen a montenegrói csapat három góllal nyert, az FTC-nek komoly sikerre lett volna szüksége a továbbjutáshoz. Ehhez képest a Buducnost került előnybe és 5-5 után aprántként növelte az előnyét. Félidőre tetemes lett a vendégek előnye, 9-15 állt az eredményjelzőn.

Térfélcsere után viszont a Fradi őrült hajrába kezdett és apránként visszajött a meccsbe. A hajrában ráadásul a mérkőzés során először vezetéshez is jutott a hazai együttes 27-26-nál, sőt a következő gólt is a zöld-fehérek dobták, vagyi egy gól hiányzott a párharc kiegyenlítésére. Ez azonban nem jött össze, a Buducnost Podgorica egalizált, így a Fradinak csak a meccset sikerült megnyernie.

A montenegrói csapat negyeddöntős ellenfele a címvédő Győri Audi ETO KC lesz.

Végeredmény – Női kézilabda Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, visszavágó

FTC-Rail Cargo Hungaria – Buducnost Podgorica (montenegrói) 29-28 (9-15)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik