Sport koronavírus

A Borussia Dortmund kézilabdacsapata nem áll ki a BL-nyolcaddöntőre

handball.bvb.de
handball.bvb.de

A Borussia Dortmund elővigyázatosságból nem áll ki a francia Metz ellen a női kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, írja az MTI.

A német klub honlapján megjelent közlemény szerint koronavírusos esetek miatt a Metz teljes kerete karanténban volt a múlt hét közepéig. Miután az összes érintettnek negatív eredményt hozott a tesztje, feloldották az elszigeteltségüket, de a hét elején egy újabb Metz-játékos bizonyult pozitívnak. Ez volt az a pont, ahol a Dortmund azt mondta, kiszáll.

A jelenlegi körülmények között a franciaországi túra és a mérkőzések lejátszása felelőtlenség lenne. A játékosok biztonsága és egészsége az elsődleges számunkra

mondta Andreas Heiermann igazgatósági tag.

A németek szerint játékosaik a jövő heti válogatott szünetben Európa-szerte utazni fognak, ez is hozzájárult ahhoz a döntéshez, hogy nem állnak ki a nyolcaddöntőre. A Borussia Dortmund már felvette a kapcsolatot a Metz és az európai szövetség (EHF) vezetőivel is, és azt javasolta, hogy vasárnap egy mérkőzésen dőljön el a továbbjutás, addig a franciákat naponta teszteljék.

Az EHF közleménye szerint a két mérkőzést törölték, de azt egyelőre nem jelentették be, hogy a Metz játék nélkül a negyeddöntőbe jut.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik