Sport

„Nem az a kérdés, hogy lesz-e olimpia, hanem az, hogyan”

Behrouz Mehri-Pool/Getty Images
Behrouz Mehri-Pool/Getty Images

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság online konkresszusán Thomas Bach elnök kategorikusan kijelentette, hogy biztosan megrendezik nyáron az olimpiát Tokióban.

Kapcsolódó
Súlyos döntés született az olimpiával kapcsolatban
A japán kormány fejet hajt a közvélemény többségi akarata előtt.

A német sportdiplomata kiemelte, hogy a világjárvány ellenére szeptember óta 270 világkupaversenyre, vagy világbajnokságra került sor. Ezeken 30 ezer sportolón több mint 200 ezer koronavírustesztet végeztek el, de egyetlen eseményen sem szabdult el a vírus.

Ez nyilvánvaló bizonyíték arra, hogy egy nemzetközi esemény megszervezhető mindenki egészségének megóvása mellett. A kérdés az, hogyan, nem az, hogy lesz-e. Nincs kétség, hogy a megnyitó ünnepség július 23-án lesz

– idézi az MTI Bachot.

Kapcsolódó
Kihívója sem volt, Bach maradt a NOB elnöke
Mindössze egy valaki szavazott ellene.

A NOB elnöke szerint a tokiói olimpia ráadásul előnyben van az eddigi eseményekkel szemben, mivel mostanra az oltások elérhetővé válták. Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bachot 2013-ban választották a NOB elnökévé, most egyedüli jelölt, így minden bizonnyal mandátumát további négy évvel meghosszabbítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik