Sport

Kihívója sem volt, Bach maradt a NOB elnöke

FABRICE COFFRINI / AFP
FABRICE COFFRINI / AFP

További négy évre Thomas Bachot választották meg szerdán a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnökévé. A NOB 137., online rendezett kongresszusán

a 67 esztendős német sportdiplomata ellenfél nélkül indult a vezetői posztért, amelyre 93:1 arányban négy tartózkodás mellett választották meg virtuális keretek között.

„Az ajtóm, a füleim és a szívem továbbra is nyitva állnak mindenki számára” – fogalmazott a régi-új elnök. Bach kiemelte, első elnöki időszakának mottója – „egység a sokféleségben” – lesz az irányelve a következő négy esztendőben is. Egyben hangsúlyozta, számít a NOB-tagok további odaadó támogatására a koronavírus-járvány jelentette nehéz időszakban, amely során megmutatkozott a szolidaritás ereje és az alkalmazkodás fontossága az új kihívásokkal terhelt világban.

Bach az olimpiai mozgalom jelmondatának bővítését javasolta: gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt.

Kapcsolódó
Súlyos döntés született az olimpiával kapcsolatban
A japán kormány fejet hajt a közvélemény többségi akarata előtt.

Az MTI cikke szerint a következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli, erről pénteken határoz majd a NOB. A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.

Azt mondta, hogy a szponzori bevételek meg fognak háromszorozódni, elérik majd a 3 milliárd dollárt a 2021-2024-es időszakban, és több mint 4 milliárd dollár bevételre számít a támogatóktól és a közvetítési jogokért befolyó összegekből 2029-2032 között.

Kapcsolódó
„Nem az a kérdés, hogy lesz-e olimpia, hanem az, hogyan"
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke azt mondta, nem csúszik tovább az olimpia.

Bach délelőtti ígéretét megerősítve elmondta: a NOB és Japán teljességgel elkötelezett az idei nyári olimpia megrendezése mellett, Tokió a legjobban felkészült házigazda.

A kérdés nem az, hogy sor kerül-e a nyári játékokra, hanem az, hogy miként. Nincs kétség, július 23-án megrendezzük a nyitóünnepséget.

Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bach 2013-ban lett a NOB első embere, a belga Jacques Rogge-ot követte a tisztségben, aki 2001 óta irányította a világszervezetet. A NOB szabályai szerint az új elnök első ciklusa nyolcéves, majd a vezető egy újabb – egyben végső – négyéves időszakra újraválasztható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik