Sport koronavírus

Az olimpiai bajnok sprinter inkább kihagyja az olimpiát, de nem kér a vakcinából

Alexander Hassenstein / Getty Images
Alexander Hassenstein / Getty Images

Inkább kihagyja a tokiói olimpiát, minthogy beoltassa magát a koronavírus ellen Yohan Blake, a jamaicaiak olimpiai és világbajnok rövidtávfutója.

A 31 éves sprinter a jamaicai The Gleaner napilapnak azt nyilatkozta, egyik vakcinát sem hajlandó beadatni magának, és ebben a kérdésben szilárd az elhatározása.

Nem akarok részletekbe menni, de minden okom megvan erre

– tette hozzá Blake.

A tavalyról idén nyárra halasztott nyári játékokon szereplő sportolókat nem kötelezték az oltásra, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) azt javasolta a versenyzőknek, hogy oltassák be magukat a vírus ellen.

Blake 2011-ben világbajnok volt 100 méteren, majd a 2012-es londoni és a 2016-os riói olimpián is tagja volt az aranyérmes 4×100 méteres váltónak. A sprinternek nagy valószínűséggel Tokióban lesz az utolsó ötkarikás szereplése.

A tokiói olimpiára a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között kerül sor.

A kiemelt képen Blake (középen) a 100 méteres síkfutás elődöntőjében fut a dohai világbajnokságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik