Sport

Liu Shaoang: Úgy keltem fel, hogy tudtam, világbajnok leszek

Vincent Jannink / ANP / AFP
Vincent Jannink / ANP / AFP

Liu Shaoang csatlakozott a bátyjához, Liu Shaolin Sándorhoz, és immár ő is világbajnoknak mondhatja magát rövidpályás gyorkorcsolyában, miután a hollandiai Dordrechtben az élen végzett az 500 méteres versenyben.

Kapcsolódó
Megszerezte első világbajnoki címét Liu Shaoang
Liu Shaolin Sándor után ő a második magyar világbajnok gyorskorcsolyázó.

Úgy keltem fel szombaton reggel, hogy tudtam: világbajnok leszek

– nyilatkozta Liu Shaoang a magyar szövetség oldalán.

Pedig a szombati nap nem indult jól számára, a 1500-as verseny elődöntőjében mindkét pengéje tönkrement, és a fináléra nem sikerült tökéletes állapotba hozni a korcsolyáját. Ennek tulajdonítja, hogy elesett a döntőben, de ettől még az 500-ra úgy készült, hogy meg fogja nyerni.

Bátyja a palánk mellől segített, nyugtatta, és a győztes döntő után egyből hozzá ment ki ünnepelni.

„Annyira jó volt, hogy a bátyámat ölelhettem meg először! Az edzőkhöz egyébként nem is tudtam volna odamenni, mert kicsit magasabban voltak, ráadásul egy kerítés is elválasztott tőlük. De az öltözőben mindezt pótoltuk. Lina is megdicsért.

És én is úgy érzem, hogy jól koriztam, örülök is az aranyéremnek nagyon, ám még nem akarok ünnepelni, mert vasárnap újabb futamok várnak rám – őszintén remélem, hogy a vébé záró napja még szebb is lesz, mint volt a szombati

Vasárnap az 1000 méter, a 3000 méteres szuperdöntő és a váltók fináléi szerepelnek a programban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik