Sport

Csak két percig vezetett a Fradi, mégis legyőzte a Barcát a BL-ben

Kovács Tamás/MTI
Kovács Tamás/MTI

A Ferencváros 11-10-re nyert az eddig százszázalékos Barceloneta ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörének második, buborék rendszerű tornáján.

A budapesti Duna Arénában összecsapó csapatok egy végtelenül kiélezett találkozót játszottak egymással, amelyen végig a katalánok kerültek előnybe, az FTC pedig zárkózott ellenfeléhez. Az utolsó negyedre 9-9-nél is a Barca szerzett gólt, de előbb Zalánki Gergő dobott gólt, majd két perccel a vége előtt Sedlmayer Tamás emberelőnyben talált a kapuba. Mivel a Barceloneta nem tudott két perc alatt fórban sem egalizálni,

úgy nyerte meg a meccset a Fradi, hogy egyedül 11-10-nél vezetett, az utolsó két percben.

A BL mérkőzései két csoportban zajlanak, három-három buboréktornán. A harmadik körös végjátékba az A csoportból az első négy, az FTC-t felvonultató B-ből pedig a házigazda Hannover mellett a legjobb három jut be.

Végeredmény – Férfi BL csoportkör, B csoport, 2. torna (Budapest)

FTC-Telekom Waterpolo – CN Barceloneta (spanyol) 11-10 (2-3, 3-3, 4-3, 2-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik