Sport

Fradi-verés lett a viharos edzőváltás vége

A BVSC-Zugló házigazdaként 11-10-re legyőzte a címvédő Ferencvárost a férfi vízilabda ob I huszadik fordulójának pénteki mérkőzésén. Ezen a találkozón mutatkozott be a BVSC új vezetőedzője, Kemény Kristóf, a magyar válogatott szövetségi kapitányaként háromszoros olimpiai bajnok Kemény Dénes fia – Szűcs Levente volt az elődje, aki elég őszinte interjút adott azt követően, hogy felmondott.

Kapcsolódó
„Könnyek között búcsúztam el” – váratlanul felmondott a magyar pólócsapat edzője
Már a szezon elején megromlott a viszonya a szakosztály vezetésével, ezt tovább nem bírta.

Az MTI tudósítása szerint a Ferencváros teljesítményén meglátszott, hogy a csapat koronavírusos esetek és válogatottbeli kötelezettségek miatt a közelmúltban nem készülhetett együtt, a negyedik negyed elején viszont ennek ellenére sikerült egyenlítenie. A fordulatos meccs hajrájában Szakonyi Dániel védéseire alapozva ellépett kettővel a BVSC, az utolsó támadás során a Bajnokok Ligájában is címvédő FTC a döntetlenért támadott, ám egy újabb labdaeladás miatt nem járt sikerrel, így harmadszor kapott ki a bajnokság mostani idényében.

Alapszakasz, 20. forduló

BVSC-Zugló – FTC-Telekom Waterpolo 11-10 (2-2, 2-3, 5-2, 2-3)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik