Sport

„Látom a felelősségem, nem haraggal váltunk el egymástól”

Czeglédi Zsolt/MTI
Czeglédi Zsolt/MTI
Hétfőn távozott a DVSC-Schaeffler női kézilabdacsapatának edzője, Köstner Vilmos, és a szezon végéig a klub korábbi játékosa, Kudor Kitti vette át az irányítást.

A hivatalos honlap szerint Köstner már a vasárnapi, Mosonmagyaróvár elleni meccsen úgy irányított, hogy tudta, ez lesz az utolsó mérkőzése.

Kapcsolódó
Debrecenbe igazol a 2018-as kézilabda Európa-bajnokság magyar hőse
Planéta Szimonetta a nyártól a DVSC játékosa lesz.

„Ez az év nekem edzőként és a csapatnak sem úgy sikerült eddig, ahogy terveztük, olyan pontokat vesztettünk, amelyek ezt a változást sürgették. Szeptemberben rosszul kezdtük a bajnokságot, de akkor még ki tudtuk javítani a hibákat, aztán három hónap telt el játék nélkül, kérdéses volt, milyen formában tudjuk folytatni a szezont.

A 2020-as év utolsó meccsén, a Siófok ellen jól játszottunk, aztán januárban kétszer legyőztük a NEKA fiataljaira épülő Boglári Akadémia-SZISE csapatát. Februárban viszont három tervezett pontot vesztettünk el hazai pályán a Fehérvár és az MTK ellen, mindkétszer nagy előnyt adtunk le a második félidőben. Ez a két mérkőzés, illetve a váci találkozó első negyedórája miatt lehet bennünk komoly hiányérzet. Ezek a rosszul sikerült meccsek is indokolták a változást, amelyet el kellett fogadnom!

Látom a felelősségem és a lányok is a sajátjukat, ezt megbeszéltem velük, nem haraggal váltunk el egymástól.

– nyilatkozta Köstner.

A szakembert pályafutása során négy alkalommal nevezték ki a Loki vezetőedzőjének, összesen 275 tétmérkőzésen – ebből 194 bajnokin – irányította a csapatot.

A nevéhez fűződik az 1995-ös és az 1996-os EHF-kupa győzelem.

A tervek szerint nyárig folytatja a munkát az akadémia szakmai igazgatójaként, majd a DVSC kézilabdacsapatának tiszteletbeli elnöke lesz, előadásokat, továbbképzéseket tart, a klubot egyfajta társadalmi nagykövetként képviseli.

A nyáron érkező Szilágyi Zoltán munkába állásáig Kudor Kitti irányítja a csapatot, segítője az eddig kapusedző, a szlovén Grega Karpan lesz.

A DVSC 14 forduló alatt nyolcszor nyert, egy döntetlent játszott és öt vereséget szenbvedett, 17 pontjával a bajnokság 7. helyén áll.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik