Sport

A magyar helyett a szerb válogatottat választotta a Veszprém korábbi kézise

A vajdasági születésű, Magyarországon nevelkedett kézilabdázó, Uros Borzas úgy döntött, hogy a magyar helyett a szerb válogatottban kíván szerepelni, írta az MTI.

Kapcsolódó
Négy tehetséges kézisünk is külföldön próbálja felépíteni magát
Egyre többen vágnak bele a külföldi kalandba, amiből profitálhat a magyar kézilabda.

A 21 éves balátlövő Adán született, ott is kezdett kézilabdázni, majd a családjával 13 éves korában Magyarországra költözött. A játékot Alsóörsön folytatta, majd felvette a magyar állampolgárságot, és a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia növendéke lett.

Ezután a Telekom Veszprém, majd a Grundfos Tatabánya KC szerződtette, utóbbi csapatot másfél idényen át erősítette, és az európai kupamérkőzéseken is egyre több szerepet kapott. Eközben az ifjúsági és a junior korosztályban is rendszeresen játszott a magyar utánpótlás-válogatottban.

A balátlövő tavaly nyár óta a francia élvonalbeli Fenix Toulouse együttesében szerepel.

A szerb felnőtt válogatott spanyol szövetségi kapitánya, Toni Gerona a szerb szövetség honlapján elmondta, Borzas kinyilvánította, hogy szülőhazája színeit szeretné képviselni. Bár a szabályok szerint hivatalos mérkőzéseket csak 2022 júliusától játszhat, az edző már a márciusi edzőtáborra meghívta, hogy mielőbb beilleszkedjen a keretbe.

A kapitány úgy fogalmazott, a tehetséges játékos sokat fejlődött Toulouse-ban, klubedzője nagyon elégedett a teljesítményével.

Uros Borzas elmondta, Magyarországon nagyszerű emberekkel, kiváló edzőkkel dolgozott együtt, akik a fejlődése mellett a felnőtté válását is segítették.

Veszprémben a világ legjobb játékosaival kézilabdázott, a felnőttek között azonban alig kapott lehetőséget a meccseken – ez Vladan Matics jóvoltából Tatabányán változott meg.

„Kezdettől fogva, amikor Szerbiában elkezdtem kézilabdázni, az volt az álmom, hogy a válogatott tagja legyek” – nyilatkozta. Hozzátette, hat vagy hét alkalommal lépett pályára szülőhazája korosztályos csapata ellen, de azokon a mérkőzéseken soha nem játszott jól.

Gondolom, ennek így kellett történnie. Nem tudom, véletlen volt-e, vagy szándékos, de mindig katasztrofálisan teljesítettem. Az első meccsen nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek, hiszen a hazám ellen harcoltam. Végül mind a hét lövésemet elhibáztam

– mesélte.

Hozzáfűzte, az volt a legrosszabb számára, hogy egy másik válogatott mezében Szerbia himnuszát hallgatta, ilyesmit soha többé nem akar megtapasztalni.

Borzas elárulta, már három-négy évvel ezelőtt felvette a kapcsolatot a szerb szövetséggel, de egészen addig várt az országváltással, ameddig az életkora miatt szerepelhetett a magyar utánpótlás-válogatottban.

Mindent megadtak nekem, mindent biztosítottak számomra, a végsőkig tiszteltem őket

– mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.