Sport

Első számú balátlövőként számít új magyar játékosára a Toulouse

Borzas Uros, a Tatabánya zentai születésű, korosztályos magyar válogatott átlövője a Sport TV Tiszta kezeket fel! című Instagram-sorozatában megerősítette, hogy két évre a francia Toulouse csapatához igazol.

Most már mondhatom, hogy hivatalos: a nyártól a Toulouse játékosa leszek.

Őszintén szólva engem is meglepett az ajánlat, amikor a menedzserem felhívott március közepén. Mondtam, hogy én is szeretném megpróbálni magam egy másik országban, egy másik kultúrában, egy másik bajnokságban, erre ő azt mondta, hogy próbáljuk meg” – nyilatkozta.

Hozzátette, a franciák még az EHF-kupa mérkőzéseken figyeltek fel rá, és ugyan jelenlegi edzője, Vladan Matics azt mondta, hogy az egyik szeme sír, a másik nevet, sok sikert kívánt neki.

„Első számú balátlövőt kerestek, ez volt a kulcs, ezért is döntöttem úgy, hogy kimegyek és kipróbálom, hogy milyen lesz. Az egyik svéd játékos visszaigazolt Kristianstadba, és egy másik balátlövő, a szerb származású Milan Jovanovic lesérült. Van egy francia fiatal, szerintem ugyanannyi idős, mint én, talán egy évvel idősebb. Nyilván küzdeni kell, jobban és keményebben kell edzeni, de az volt az érdekes az egészben, hogy engem kerestek első számúként a francia bajnokságból.”

Borzas a tervek szerint július 6-án költözik ki Toulouse-ba.

Kiemelt fotó: Facebook/Grundfos Tatabánya Kézilabda Club

Ajánlott videó

Olvasói sztorik