MTI / EPA / Pool
Élő Sport

A lengyeleket is elintézte, negyeddöntős a vébén a magyar kéziválogatott

Ötödik mérkőzését is megnyerte az egyiptomi kézilabda-világbajnokságon a magyar férfi válogatott, amely 30-26-ra verte a lengyeleket.

A magyarok meccskeretéből ezúttal is Balogh Zsolt, Borbély Ádám, Győri Mátyás és Topic Petar maradt ki taktikai okok miatt. A lengyelek legjobbjai közül a Paris Saint-Germain beállója, Kamil Syprzak betegség miatt hiányzik a tornáról, a Tatabánya lengyel kapusa, Piotr Wyszomirski pedig sérülés miatt kimaradt a szombati keretből. A magyar válogatott annak tudatában kezdte a mérkőzést, hogy győzelem esetén biztosítja helyét a negyeddöntőben.

Mikler Roland büntetővédéssel kezdett, és mivel csapattársai jól védekeztek, gyors ellenakciók végén lőtt gólokkal ellépett a magyar csapat (3-1).

A támadásban elkövetett hibákat védekezésben rendre javították a magyarok, ennek köszönhetően a találkozó negyedénél először vezettek három góllal (9-6). Ezt egy kisebb megtorpanás követte, több mint öt percig nem született újabb magyar gól, utána viszont sorozatban négy is (13-7).

Mikler mellett Bánhidi Bence, Rosta Miklós és Lékai Máté is remekelt, Patryk Rombel lengyel szövetségi kapitány pedig még a szünet előtt kihasználta második időkérési lehetőségét, mert csapata már a hatodik gólját kapta gyors indításból.

Harminc perc után 16-10-re vezettek a magyarok, ezért a lengyelek a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltottak. Erre reagálva a magyar együttes lassította a tempót, és mivel felváltva estek a gólok, nem változott a különbség. Mateusz Kornecki egyre jobban védett, csapattársai nyitott védekezésre váltottak, és egy 3-0-s szériával elkezdték a felzárkózást. Kitartóan, taktikusan húzták az időt a magyarok, ismét hétgólos előnybe kerültek, és bár a hajrában ebből faragni tudott az ellenfél, a vártnál magabiztosabb magyar siker nem forgott veszélyben.

A lengyel csapat csak egyszer, 1-0-nál vezetett a meccsen.

A mezőny legeredményesebb játékosa Lékai volt, aki tíz lövésből nyolc gólt lőtt, így őt választották a meccs legjobbjának. Mikler kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez. A másik oldalon Szymon Sicko 11 lövésből ötször talált be. A két csapat 71. egymás elleni mérkőzésén 11 döntetlen és 27 lengyel győzelem mellett a 33. magyar siker született.

A magyar válogatott eddig egyszer, 1986-ban kezdte öt győzelemmel a világbajnokságot, amelyet akkor ezüstéremmel zárt.

A meccs statisztikája:

Infografika: www.sofascore.com

Férfi kézilabda-világbajnokság, középdöntő, 2. forduló, I csoport:

Magyarország – Lengyelország 30-26 (16-10)
Egyiptom, Új Főváros
v.: Gubica, Milojevic (horvátok)
Magyarország: Mikler –Lékai 8, Szita 2, Bánhidi 3, Sipos, Máthé 6, Rodríguez 3. Cserék: Bóka 2, Rosta 4, Bodó 2, Ancsin. Szövetségi kapitány: Gulyás István
lövések/gólok: 46/30, illetve 44/26
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/1
kiállítások: 6, illetve 6 perc

 

A csoport másik két mérkőzésén:
Spanyolország – Uruguay 38-23 (24-12)
Németország – Brazília 31-24 (16-12)

 

A csoport állása: Az állás: 1. Magyarország 8 pont, 2. Spanyolország 7, 3. Németország 4 (130-99), 4. Lengyelország 4 (115-96), 5. Brazília 1, 6. Uruguay 0

Vb-negyeddöntős a magyar kéziválogatott

Ötödik mérkőzését is megnyerte az egyiptomi kézilabda-világbajnokságon a magyar férfi válogatott, amely 30-26-ra verte a lengyeleket. Az első félidőben gyors lerohanásokból szereztünk könnyű dolgokat, elsősorban Lékai és Rosta révén, de Máthé átlövésből is fontos gólokat lőtt. A félidőben hat góllal vezettünk, és a lengyelek csak a hajrában tudtak közelebb jönni, a győzelmet semmi nem veszélyeztette. Ezzel ott vagyunk a nyolc között, és magunkkal vittük a spanyolokat is.

Megvan a 30. gól

Olejniczak szedett össze egy kipattanót, aztán Bánhidi a védővel a hátán is bedobta, 30-25.

Ez meglesz!

Pedro eldönti, öt az előny két perccel a vége előtt. Negyeddöntő, jövünk!

Ne rontsuk el a végét!

Hetest kaptak a lengyelek, Krajewski belőtte, 28-23. Moryto elszaladt, már csak négy az előny, 28-24.

Kezdődik az utolsó öt perc

Máthé vágta be a labdát, 28-21. Mikler védett egy átlövést, alakul ez. Krajewski ott maradt üresen, 28-22.

Pedro gólja nagyon kellett

Pedro gólja nagyon kellett, majd Lékai célozta meg az üres kaput, sajnos a kapufa közbeszólt. M. Gebala a beállós posztjáról, 25-20. Bodó bebombázza, 26-20.

Feljöttek öt gólra

Sicko lőtt óriási gólt a léc alá, 24-18. Moryto is kihasznált egy ziccert egy labdaszerzés után, 24-19.

Kihagyott ziccerek mindkét oldalon

T. Gebala estében is betalált, Bánhidi lövését viszont ismét kifogta a lengyel kapus. Szerencsére Olejniczak is elrontott egy nagy helyzetet.

Máthé hetesből, majd átlövésből

Olejniczak második gólja zsinórban, 22-15. Bánhidi harcolt ki hetest, Máthé gólra váltotta, 23-15. Moryto első góljával 23-16. Máthé átlövésből, 24-17.

Ráfért Bánhidire

Bánhidi sajnos ziccert hibázott, majd a másik oldalon Olejniczak verte át Miklert, 21-14. Bánhidi javított, 22-14.

Köszönjük!

Mi is lehoztuk a kapust, Bóka megint a szélről lőtt gólt, 21-13. Mikler védett egy szépet, majd Máthé forgácsolta szét a kapufát. Üresen maradt a lengyel szélső, de kicsúszott a kezéből a labda, majdnem kidobta a csarnokból.

Hetesgól és emberelőny

Lékait gyalulták le, hetest kaptunk, Máthé bepattintotta. 20-12. Két percig emberelőnyben is vagyunk.

Lékai az üres kapuba

Lékai dobta a labdát az üres kapuba, 19-11. Elszórtunk egy labdát, Krajewski elment, belőtte, 19-12.

Kapus nélkül támadnak újra és újra

A lengyelek folytatják azt a taktikát, hogy lehozzák a kapust, az emberelőnyt Walczak használta ki a szélről. 17-11. Szita villant messziről, 18-11.

Kétszer annyi hiba náluk

A lengyelek nyolc labdát szórtak el, mi négyet. Mindkét oldalon egy-egy kiállítás volt az első 30 percben.

Háromból két lövésünk gól lett

24 magyar kísérletből 16 zárult góllal, mintha a brazilok ellen is éppen ilyen lett volna az arány félidőben. Akkor nyertünk. A félidőben most is jól állunk!

Maradt a hat gól

Ancsin lövését Morawski kiszedte, de a lengyelek már nem tudtak indulni. 16-10-re vezetünk az első félidőben. Így tovább!

Miénk lehet az utolsó támadás

Megint eggyel többen támadnak a lengyelek, de Mikler nagyot védett Sicko lövésénél. Van még 20 mp, időt is kértünk.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.