Élő Sport

A lengyeleket is elintézte, negyeddöntős a vébén a magyar kéziválogatott

MTI / EPA / Pool
MTI / EPA / Pool

Ötödik mérkőzését is megnyerte az egyiptomi kézilabda-világbajnokságon a magyar férfi válogatott, amely 30-26-ra verte a lengyeleket.

A magyarok meccskeretéből ezúttal is Balogh Zsolt, Borbély Ádám, Győri Mátyás és Topic Petar maradt ki taktikai okok miatt. A lengyelek legjobbjai közül a Paris Saint-Germain beállója, Kamil Syprzak betegség miatt hiányzik a tornáról, a Tatabánya lengyel kapusa, Piotr Wyszomirski pedig sérülés miatt kimaradt a szombati keretből. A magyar válogatott annak tudatában kezdte a mérkőzést, hogy győzelem esetén biztosítja helyét a negyeddöntőben.

Mikler Roland büntetővédéssel kezdett, és mivel csapattársai jól védekeztek, gyors ellenakciók végén lőtt gólokkal ellépett a magyar csapat (3-1).

A támadásban elkövetett hibákat védekezésben rendre javították a magyarok, ennek köszönhetően a találkozó negyedénél először vezettek három góllal (9-6). Ezt egy kisebb megtorpanás követte, több mint öt percig nem született újabb magyar gól, utána viszont sorozatban négy is (13-7).

Mikler mellett Bánhidi Bence, Rosta Miklós és Lékai Máté is remekelt, Patryk Rombel lengyel szövetségi kapitány pedig még a szünet előtt kihasználta második időkérési lehetőségét, mert csapata már a hatodik gólját kapta gyors indításból.

Harminc perc után 16-10-re vezettek a magyarok, ezért a lengyelek a kapusuk lecserélésével létszámfölényes támadójátékra váltottak. Erre reagálva a magyar együttes lassította a tempót, és mivel felváltva estek a gólok, nem változott a különbség. Mateusz Kornecki egyre jobban védett, csapattársai nyitott védekezésre váltottak, és egy 3-0-s szériával elkezdték a felzárkózást. Kitartóan, taktikusan húzták az időt a magyarok, ismét hétgólos előnybe kerültek, és bár a hajrában ebből faragni tudott az ellenfél, a vártnál magabiztosabb magyar siker nem forgott veszélyben.

A lengyel csapat csak egyszer, 1-0-nál vezetett a meccsen.

A mezőny legeredményesebb játékosa Lékai volt, aki tíz lövésből nyolc gólt lőtt, így őt választották a meccs legjobbjának. Mikler kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez. A másik oldalon Szymon Sicko 11 lövésből ötször talált be. A két csapat 71. egymás elleni mérkőzésén 11 döntetlen és 27 lengyel győzelem mellett a 33. magyar siker született.

A magyar válogatott eddig egyszer, 1986-ban kezdte öt győzelemmel a világbajnokságot, amelyet akkor ezüstéremmel zárt.

A meccs statisztikája:

Infografika: www.sofascore.com

Férfi kézilabda-világbajnokság, középdöntő, 2. forduló, I csoport:

Magyarország – Lengyelország 30-26 (16-10)
Egyiptom, Új Főváros
v.: Gubica, Milojevic (horvátok)
Magyarország: Mikler –Lékai 8, Szita 2, Bánhidi 3, Sipos, Máthé 6, Rodríguez 3. Cserék: Bóka 2, Rosta 4, Bodó 2, Ancsin. Szövetségi kapitány: Gulyás István
lövések/gólok: 46/30, illetve 44/26
gólok hétméteresből: 3/3, illetve 2/1
kiállítások: 6, illetve 6 perc

 

A csoport másik két mérkőzésén:
Spanyolország – Uruguay 38-23 (24-12)
Németország – Brazília 31-24 (16-12)

 

A csoport állása: Az állás: 1. Magyarország 8 pont, 2. Spanyolország 7, 3. Németország 4 (130-99), 4. Lengyelország 4 (115-96), 5. Brazília 1, 6. Uruguay 0

Lékai óriási

Gebala lövését sikerült blokkolni, majd az ellentámadásból Lékai talpról kilőtte a bal sarkot, 11-7.

Ismét három ide!

Egy zúgó lengyel kapufa után miénk lett a labda, a támadásunknál pedig Sicko volt túl kemény, 2 perc. Bodó góljával 10-7.

Zseniális Lékai-passz, de elrontjuk

Bodó védekezett jól, de Bánhidi ziccerét Morawski kivédte bravúrral. Pedig Lékai zseniális passzt adott, oda sem nézett. Időt kértek a lengyelek.

Máthé két lövését is védte a kapus

A bírók elvették a labdát a lengyelektől, de nem tudtunk gólt szerezni, Przybylski viszont igen. 9-7. Nálunk Máthé lőtt egymás után kétszer, mindkétszer védett a kapus.

Pedro is beköszönt

Bánhidi hiába lőtt gólt, ezt most elvették a bírók tőlünk. Egy Mikler-védés után támadhattunk, Pedro a szélről köszönt be, 9-6.

Bánhidi bosszúja

Pilitowski lövése elment Mikler válla fölött, 7-6. Bánhidit rántották le, de csak szabaddobást kaptunk, amit ő egy góllal bosszult meg. 8-6.

Lékai megint

Mikler védése után Máthé kapkodott el egy lövést, majd szerencsére ők is elszórtak egy labdát egy rossz indítás miatt. Lékai ment át a védők között, 7-5.

Lékai megint gyors volt

Krajewski szépen áthúzta a labdát Mikler fölött, 5-5. Lékai megint lerohanásból volt eredményes, 6-5.

Veszélyesek a Gebala tesók

Eddig minden lengyel gólt Tomasz Gebala lőtt, 4-3. Máthé postázta a választ, 5-3. Üresen marad a lengyel beállós, a másik Gebala, 5-4.

Szita ezt is elvállalta

Szita második lövése csodás gól lett, 1-1. Aztán Lékai lőtt gólt emberhátrányból, 2-1.

Mikler hetest védett!

Bánhidit állították ki, Moryto lőtte a hetest, de Mikler kivédte. Pedig a lengyel játékos eddig csak két lövést rontott a vébén. Na!

Övék az első gól

Tomasz Gebala óriási góljával indult a meccs, 0-1. Szita lövése sajnos nem sikerült ennyire jól.

Az utolsó meccset inkább felejtsük el

Legutóbb 2015-ben lépett egymás ellen pályára a két válogatott egy felkészülési mérkőzés keretein belül, akkor Oviedóban 35-25-re Lengyelország bizonyult jobbnak.

A mérleg felénk billen

A 70 egymás elleni mérkőzésből a magyar csapat harminckettőt, a lengyel huszonhetet nyert meg.

Ők maradnak ma ki

A magyar csapat edzői stábja úgy döntött, hogy ezúttal Balogh Zsoltot, Borbély Ádámot, Győri Mátyást és Topic Petart nem nevezi be.

Két ponttal állunk jobban

A lengyelek két pontot hoztak magukkal a csoportból, hiszen az utolsó helyezett Tunézia elleni győzelmük kiesett, a spanyoloktól kikaptak, a brazilokat viszont tízzel verték. A középdöntő első körében pedig Uruguay ellen arattak könnyed győzelmet.

Olvasói sztorik