Marjai János / 24.hu

“Megmagyarázhatatlan, miért maradhattam ott egy családnál évekig, ahol vertek”

Az anyja a siófoki kórházban hagyta, de úgy érzi, így járt jobban. Voltak nevelőszülei, akik verték és éheztették, majd amikor jó családhoz került, időbe telt, amíg megszokta, hogy akkor ehet, amikor csak akar. Válogatott kézilabdázónak készült, fitneszmodell lett, de a kick-boxban találta meg önmagát. Zsiga Melinda élete.

Roma lány vagyok. Somogyacsán, egy alig 170 fős községben lakik az édesanyám. Durván hangzik, de egy putriban. Ez akkor derült ki számomra, amikor felnőtt fejjel nemrég végre rászántam magam, és megkerestem. Hálás vagyok neki. Jó döntést hozott, amikor 18 éves korában otthagyott a siófoki kórház szülészetén, mert így sokkal jobban jártam, mintha a Koppány-patak melletti pici faluban cseperedek fel.

Édesanyám 53 éves. A Zsiga családnév az övé, a címe szerepel a lakcímkártyámon, mégis évtizedeket vártam, amíg rászántam magam a kapcsolatfelvételre. Amikor beléptem a rozoga kapun, egy kisgyerek szaladgált az udvaron. Alighanem az egyik tesóm. A négy családomból összesen tizennégy van amúgy. Édesanyám révén hét édestestvérről tudok, de őket nem ismerem mind. A másik hét úgy jön össze, hogy a második nevelőcsaládomnak két édes gyermeke van, a harmadiknak, ahol a legtöbbet, kilenc évet töltöttem, és akiknek szinte mindent köszönhetek, két felnőtt lányuk, Gabi és Gyöngyi – miközben rajtam kívül még három, nálam fiatalabb gyereket neveltek.

Néhány papír és a harmadik családom elmesélése az, ami alapján úgy-ahogy ki tudtam hámozni a múltamat. Egy biztos, elég komoly hendikeppel indultam.

Marjai János / 24.hu

Verés és korgó gyomrú, éhes esték

Születésem után anyám otthagyott a kórházban. Az már nem világos, hogy mikor kerültem onnan nevelőotthonba, majd tovább Marcaliba, az első családomhoz. Ebből az időszakból csak néhány kép ugrik be. A vér szerinti nővéremmel – akivel ekkor még egy fedél alatt éltünk – és egy kisgyerekkel valahol vagyunk, fogalmam sincs, hogy hol. A kisgyerek megfogja a kezemet, és ráteszi a forró tűzhelyre. Vagy amikor a gyámom lányával babázunk. Igazából nem tudom, hogy ezeket az otthonban vagy az első családomnál rögzítette az agyam, mert rájuk egyáltalán nem emlékszem.

Az sem világos, hogy mikor kerültem a második családomhoz. Elég kicsi lehettem, mert meggyőződéssel hittem, hogy ők a vér szerinti szüleim. Úgy is kezeltem őket, anyaként és apaként gondoltam rájuk. A saját gyermekeikkel, a nálam idősebb fiukkal és lányukkal együtt neveltek. A fiú nem annyira barátkozott velem, de azért elfogadott. Végül is a nyakába aggattak egy húgocskát. A lány kifejezetten szeretett. Mindig csinosan öltöztették.

A szüleimmel kapcsolatban ragaszkodásról beszélhetek, de szeretetről nem, mert nem kaptam tőlük mély érzelmeket. Nincs olyan emlékem, hogy anya egyszer is átölelt volna, vagy odabújhattam hozzá és megszeretgetett volna. Ugyanakkor gyűlölet vagy harag sincs bennem, bár éppen lehetne, mert elég hányattatott életet éltem.

Anyu vert. Néha szíjjal is kaptam. Apu ivott. Vele semmilyen kapcsolatom nem alakult ki, biztosan gyűlölt,

mert miközben az összes rokonuk elfogadott, az édesanyja, az apai nagymamának gondolt nő nem tudta elfogadni, hogy egy cigány lányt fogadtak be, aki így gyakran ott sertepertélt körülötte. Emiatt sok konfliktus alakult ki közöttük, így anyukám és apukám között is.

Olyan lehettem, mint a marcali lakótelep Hamupipőkéje. Nem engedték, hogy a macskájukat simogassam, játsszak vele. A nővéremmel egy szobában aludtam, de esténként, amikor anyukám lefektetett minket és odaült mellé, mindig szólt, hogy forduljak a fal felé és ne hallgatózzak, mert nincs közöm ahhoz, amiről beszélgetnek.

Gyakran korán felkeltettek, hogy takarítsak, vagy menjek át a szemközti boltba vásárolni. Enni sem kaptam mindig rendesen, ezért korgó gyomrú, éhes estékre is emlékszem, amikor kilopóztam a konyhába száraz kenyérért.

Egyszer kaptam egy új melegítőt. Amikor lementem benne focizni, nyilván szinte azonnal összepiszkoltam. Anyám nem mosta ki, mondván, hogy nem vigyáztam rá, büntetésből másnap abban kellett menjek oviba. Gombára vágatták a hajamat. Amikor iskolás lettem, sosem tanultak velem. Ez azért maradt meg bennem, mert a harmadik családomnál furcsán hatott, hogy ők azonnal leültek velem, ellenőrizték, felmondatták a leckét.

A második családomnál megélt karácsonyokról nincs, csak egyetlen emlékképem. Meglehet, hogy az agyam a nem kedvelt történetek zömét törölte, vagy olyan mélyen bezárta, hogy elő sem tudom hívni. Erre az egyre is csak azért emlékszem, mert amikor túladtak rajtam és átkerültem a harmadik nevelőcsaládomhoz, sokáig utánam jártak. Én persze erről hallgattam. Amikor a tanárnőm észrevette és jelezte ezt a harmadik anyukámnak, ő leült velem és elmagyarázta: „Melinda, nincs azzal semmi gond, hogy találkoztok, beszélgettek, de döntened kell: ha itt maradsz nálunk, őszintén elmondasz mindent, ami veled történik, de határozhatsz úgy is, hogy visszamész hozzájuk.” Alighanem beszélhetett velük is, mert a leskelődések megszűntek.

A harmadik családomnál töltött első évem karácsonyán visszaengedtek hozzájuk pár órára. A második nevelőanyám elkezdett ellenük hangolni, úgyhogy többé nem mentem a lakótelep közelébe se.

Marjai János / 24.hu

„A gyámom nem látta a szíj nyomát, én meg nem panaszkodtam”

Mindezek ellenére pár éve megkerestem őket. Azért mentem vissza, mert ottmaradt egy-két emlékem, fényképek, plüssállatom. Hiába teltek el évtizedek, eleinte nem is akarta visszaadni. A fiuk szólt rá, hogy ne szórakozzon, én vagyok a fotókon, én játszottam a babákkal, tehát az enyémek.

Anyutól azt is megkérdeztem, miért bánt ilyen csúnyán velem. Nem tudott rá magyarázatot adni. A gyámom szerint a második anyukám és a lánya szerették volna, hogy hozzájuk kerüljek, és ők „erőszakolták ki”, hogy befogadjanak. Viszont az anyósa gyomra ezt nem tudta bevenni, és valószínűleg a konfliktusok miatt döntöttek úgy kilencéves koromban, hogy túladnak rajtam. A gyámom azt mondta, azt állították, rossz gyerek vagyok, ezért kellett eljöjjek tőlük.

Döbbenetes, hogy vannak emberek, akik vállalják, hogy magukhoz vesznek és felnevelnek egy otthonból elhozott gyereket, mégis így viselkednek vele. Józanul gondolkodva azért vállalja egy család, hogy befogad, mert segíteni akar, mert szeretne adni valamit, ha szerény körülmények között élnek is, legalább gondosságot, szeretetet. A szülő, még ha nevelőszülő is, ha fáj valamid, megvigasztal, ha problémát okozol, elmagyarázza, miért nem jó, amit tettél, hogyan csináld a jövőben. Ha ezt nem tudja garantálni, miért hoz el egyáltalán?

Megmagyarázhatatlan dolog az is, hogyan maradhattam ott évekig egy olyan családnál, ahol vertek. Nyilván a gyámom nem értesült erről, a ruhától nem látta a szíj nyomát, én meg nem panaszkodtam.

„A harmadik családom formált olyanná, amilyen ma vagyok”

Kilencévesen átkerültem a harmadik családomhoz, ahol lett két újabb, ráadásul már felnőtt testvérem – Gabi és Gyöngyi addigra kirepültek otthonról – és három, szintén nevelőotthonból kikerülő kistestvérem. A befogadóim hatvan körül jártak már, inkább nagyszülő-gyerek korkülönbség van köztünk. Eleinte a megszólításnál is zavarban voltam. Tegezzem vagy magázzam, anyának és apának szólítsam őket is? Az új testvéreimet is a testvéreimnek tekintsem? Ezért szerencsés, ha egészen kicsiként kerülsz nevelőszülőkhöz, úgy a gyereknek és a szülőnek is könnyebb a helyzete. Végül abban állapodtunk meg, úgy hívom őket, ahogyan én szeretném, mégis

hosszú idő telt el, mire levetettem magamról a páncélt annyira, hogy Pista bácsinak és anyukámnak szólítom őket.

A lakótelep helyett családi házba és összehasonlíthatatlanul befogadóbb környezetbe kerültem, ahol tisztességgel neveltek. Törődtek, tanultak velem, leszoktattak a káromkodásról, mert gyakran, mint egy kocsis úgy beszéltem – végül is ezt hallottam kilenc éven át a második családomban.

Más reflexeket is magammal hoztam: minden alkalommal megkérdeztem, hogy ehetek-e. Türelemmel megtanították, ha éhes vagyok, csak nyúljak be a hűtőbe. Két év után oldódtam fel annyira, hogy elmeséltem nekik, a második anyukám rendszeresen bántott.

Ők szembesítettek azzal, hogy roma származású vagyok.

Marjai János / 24.hu

A harmadik családomnál tisztán emlékszem a karácsonyokra is. A négy gyerekkel és szüleimmel mindig együtt díszítettük a fát 24-én délelőtt, este meghitten ünnepeltünk, ajándékokat is kaptunk tőlük. Karácsony első napján jött Gabi és Gyöngyi is a párjukkal. Tavaly is velük ünnepeltünk, az idén is hazamegyek két napra.

Azt tanítják, hogy az ember személyiségét az első hat éve határozza meg, de ezt tapasztalatból cáfolom.

Engem a harmadik családom formált olyanná, amilyen ma vagyok, óriási szerepük van a személyiségem fejlődésében és abban, hogy stabil 3-as, 4-es tanulót neveltek belőlem.

„Válogatott kézilabdázó akartam lenni”

A családom mellett a sportnak köszönhetek még sokat. Először a testnevelő tanárom figyelt fel a mozgékonyságomra, átlag feletti gyorsaságomra, ügyességemre. Azt javasolta, délutánonként járjak le az iskolai sportfoglalkozásokra. Egy idő után már csak a futás, a távolugrás, később, ötödikes koromtól a kézilabda érdekelt. Ráadásul a vér szerinti nővérem, akivel egy idő után szétválasztottak minket, de szintén Marcaliba került, lejárt az edzésekre. Ott legalább találkozhattam vele.

Az atlétika hamarosan elmaradt, mert már reggel hétre a suliba, majd délután a Marcali Kézilabda Klubba jártam edzésre. Hiába mondták anyukámék, hogy tanuljak, mert a sport véges, és mi lesz, ha lesérülök, engem innentől kezdve már inkább a sport érdekelt, válogatott kézilabdázó akartam lenni. Nyolc éven át, a gimnázium befejezéséig kézilabdáztam Marcaliban, a végén már az NB I/B-ben a felnőttek között játszottam.

Egyedül voltam roma a csapatban. Sosem mondták ki, de lehetett érezni, hogy a lányok másképp tekintettek rám. Eleinte, amikor párosával kellett felálljunk a gyakorlásra, és páratlanul álltunk a parketten, rendre nekem nem maradt párom. Ilyenkor Orsi, az edző sietett a segítségemre, vele passzolgattam. Nála nem számított a bőrszín. Egy másik edzőnél előfordult, hogy nem vitt el a meccsre, holott húzóembernek számítottam. Amikor tőlünk átment Nagyatádra edzőnek, és ellenük játszottunk a bajnokin, külön embert küldött rám, ami azt jelenti, tisztában volt a képességeimmel, mégsem akart valamiért a csapatában látni korábban. Bár az is lehet, hogy pedagógiai okok miatt hagyott otthon. Ekkor elég jól ment, felfelé lógtam ki a csapatból, és ettől beképzelt lettem, néha „idegbeteg”. A középső három poszton játszottam – vagy irányítóként, vagy átlövőként. Ha nem úgy történt valami a pályán, ahogy elképzeltem, például valakinek a hibájából kaptunk egy gólt, előfordult, hogy középkezdés után hozzávágtam a csapattársamhoz a labdát, aki nem számított rá, ezért a hátáról kipattant a labda, és rögtön oldalbedobással jött az ellenfél.

Annyira lekötött a sport, hogy nem nagyon fiúztam. Napi két edzés és a hétvégi meccs mellett nem is nagyon maradt időm rájuk. Anyukám mindig megbízott bennem, soha nem jött le az edzésre ellenőrizni, hogy valóban ott vagyok-e. Aztán persze pont akkor látogatta meg az edzőt valamiért, amikor életemben először egy fiú miatt lógtam. Nem lett súlyos következménye, de nyomot hagyott bennem, amikor elmagyarázta: „Figyelj, Melinda, nem miattam, hanem magad miatt kézilabdázol, ezen gondolkodj el.”

Marjai János / 24.hu

„A gyengébb elhullik, az erős életben marad”

A harmadik nevelőszüleim és a köztem lévő korkülönbség akkor kezdett gondot okozni, amikor nővé váltam, és tényleg elkezdtek a fiúk kerülgetni. Ők olyan korban nőttek fel, amikor még teljesen más erkölcsi normák szerint éltek, más illemszabályok vonatkoztak a fiatal lányokra. Ebből, mint minden tinédzsernek a szüleivel, nekem is akadt összetűzésem Pista bácsival, aki persze csak védeni szeretett volna. Mivel tovább akartam tanulni a Testnevelési Főiskolán, és a Goldbergernek egyik meccsen megtetszett a játékom, az érettségi után azonnal elfogadtam az óbudai klub ajánlatát, és a fővárosba költöztem.

A gyámommal megpályáztunk egy állami gondozottaknak fenntartott lakást. Csak azok kaphatták meg, akik tanulnak vagy bejelentett munkahelyük volt. Mivel felvételiztem a Testnevelési Főiskolára, havi nyolcezer forintos jelképes lakbérért beköltözhettem a VIII. kerületi, Práter utcai lakásba.

Júniusban elkezdtem az új csapatommal edzeni, de miközben zajlott a szerződtetésem, augusztusban megsérültem. Súlyosan. Elszakadt a keresztszalagom. Közben kiderült, hogy a TF-re sem vettek fel. Persze a klub a szerződésemet még nem írta alá.

Decemberben megműtöttek, és mire felépültem, elengedték a kezem.

A gyengébb elhullik, az erős életben marad – ezt tanultam meg ebből, szoktam is mondogatni a tanítványaimnak.

Szerencsére a lakásból nem tettek ki, mert beiratkoztam egy egyéves edzői tanfolyamra. A megélhetésemet eleinte abból a pénzből fedeztem, amit a harmadik családomtól kaptam. Anyukámék mind a négy örökbefogadott gyereknek tettek félre pénzt, hogy ha kirepülnek, legyen miből elindulni. Ez egyáltalán nem szokványos, rengeteget köszönhetek nekik, összehasonlítva a második családommal különösen. Más segítségem is akadt, mert amikor jöttem ki a TF-felvételiről, hazafelé összetalálkoztam egy fiúval. Két és fél évig jártunk. Sokat segített, a csekkfizetéstől kezdve mindent megtanított abból, ami a nagyvárosi élethez kell. Tanár szüleivel arra biztattak, hogy a következő évben az ELTE tanítóképzőre jelentkezzek. Megtettem, és fel is vettek testnevelő szakra.

Az egyetem alatt a megélhetésemet hostesskedésből biztosítottam. Végül is szép vagyok, mindig mosolyogtam a vendégekre, így folyamatosan alkalmaztak. Ugyan éjjel egyig, kettőig kellett dolgozni, de nem fizettek rosszul.

A négy évet végigtanultam becsülettel, minden tantárgyból megszereztem a szükséges kreditet, csak a kötelező nyelvvizsga hiányzott a végén. Elmentem, de nem sikerült, ezért államvizsgázni sem mehettem, diplomát sem kaptam. A barátaim felvetették: „Roma lány vagy, vizsgázz le angol helyett lováriból, az összevissza négyszáz szó, mások is ezzel úszták meg a nyelvvizsgát”. Persze, cigány származású vagyok, de míg a gimnáziumban tanultam angolul, romák közt egy napot sem éltem, egy szót sem tudok lováriul.

Marjai János / 24.hu

„Amikor megszólal a gong, valami megváltozik bennem”

A harmadik családom vér szerinti lánya, Csoszó Gabi ismert fotóművész lett. Számos képet készített rólam az évek alatt. Felvetette, ha a jóisten ilyen szépnek teremtett, miért nem megyek el modellnek? És tényleg. Pesten azt tapasztaltam, hogy míg Marcaliban nem számítottam kuriózumnak, a fővárosban a bőrszínem, a csillogó fekete hajam és a mandulaszemem miatt mindenhol feltűnést keltettem.

Ennek köszönhetően kezdtem el bikinimodell-versenyekre járni, magyar bajnoki és kupagyőztes címet nyertem, világkupa 2., vb-9., Arnold Classic 6. lettem. Talán három évig csinálhattam, 28 évesen hagytam abba, de közben elkezdtem bokszolni is. Hat mérkőzés után rájöttem, ott nincs más cél, minthogy különösebb technika elsajátítása nélkül minél hamarabb felvigyék az embert profinak, aztán ott vagy nyer, vagy nem, a menedzsernek így is, úgy is megvan a pénze.

De mindig azt mondom, az életben nincsenek véletlenek. A jelenlegi munkahelyem tulajdonosai, a Vásony testvérek láttak rólam egy bunyós videót, ami megtetszett nekik. Épp akkor indították el klubjukban, a Twins Gymben a zsákos edzéseket, amihez oktatót kerestek. Kapóra jött a korábban megszerzett edzői papírom is. 2015 óta alkalmaznak. Hetente kétszer köredzést tartottam eleinte, később kaptam zsákos edzést is.

Itt találkoztam a kick-boxszal és Bene Zolival is. Ő a sportágban akkora tiszteletnek örvend, hogy eleinte nem is mertem megszólítani. De mivel mindenképp versenyezni akartam, végül a tulajdonosok összekötöttek minket. Az előéletemnek köszönhetően hamar belerázódtam az új sportágba, nagyobb gondot az okozott, hogy belefogyjak az 52 kilós súlycsoportba.

Mindenki azt mondja, a magánéletben úgy nézek ki, mint egy huszon-egynéhány éves vidám, csillogó szemű kislány, de amikor megszólal a gong, valami megváltozik bennem. A ringben teljesen átalakulok.

Az arcom megkeményedik, a tekintetem átlényegül, az ellenfelemre fókuszál, és ég a vadságtól. Mindent kizárok, hivatalos meccseken még a szurkolókat is csak távolról hallom. Végül is el akarom verni azt a lányt, aki velem szemben ugrál. A szépség eltűnik ilyenkor. Sportolás közben ritkán lehet azt mondani a nőkre, hogy bájosak. Különösen fogvédőben, küzdősport közben.

Alig egy évvel a kezdet után magyar bajnok lettem low-kick kategóriában, azzal kvalifikáltam magam a 2017-es budapesti világbajnokságra. Harmadik anyuméknak nem is mertem szólni, hogy jöjjenek, nézzenek meg a BOK-csarnokban, mert ott lép ringbe a lányuk, de miután a nyakamba került a bronzérem, elújságoltam nekik is, mit értem el.

2019-ben Szarajevóban is harmadik lettem a vb-n, és van két profi magyar bajnoki címem. A 2020-as évem a vírus miatt lényegében kukába ment, de jövőre megcélzom a nem olimpiai sportágak világjátékát. Ehhez a görögországi Európa-bajnokságon kell az első négyben végeznem. Ha a koronavírus miatt nincs halasztás, és ez sikerül, akkor minden bizonnyal utazhatok az amerikai Birminghambe is. A világjátékokon K1-ben kell versenyeznem. Ha onnan is éremmel térek haza, elmondhatom magamról, hogy tényleg messzire jutottam az egyszer látott somogyacsai szülői háztól.

Low-Kick: a küzdőtér szabályos ökölvívó szorító, a ruházat rövidnadrág, meztelen felsőtest, a nőknél a felsőtesten top. Teljes erejű akciók engedélyezettek a non-stop jellegű, folyamatos küzdelem során. A full-contact szabályrendszerben engedélyezett technikákon túl megengedett a combok rúgásokkal történő támadása is. A küzdelem célja a mielőbbi leütés, kiütés. Amennyiben a mérkőzés végigmegy, a bírók a menetek végén a tízes szisztéma alapján pontoznak, és annak összegzése alapján születik döntés (a pontozás a bevitt érvényes találatok száma alapján történik).

 

K1: a low-kick szabályrendszer szerinti küzdelem, az egész láb támadása, valamint a térddel való támadás (térdrúgás) használata is megengedett.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.