Sport

„Történelmi ez az érem, de reálisan kell kezelni”

Serkan Avci /Anadolu Agency via AFP
Serkan Avci /Anadolu Agency via AFP

A Bácskay Csenge, Böczögő Dorina, Kovács Zsófia, Makovits Mirtill, Székely Zója összeállítású magyar női tornászválogatott bronzérmet nyert a törökországi Mersinben zajló Európa-bajnokság csapatversenyében, írta az MTI.

Kapcsolódó
Kálnoki Kis Attila: Nagy átverés-show-t játszik a Magyar Torna Szövetség
A sportág szakszövetsége csodának adja el a jelentősen csonka Európa-bajnokságon szerzett csapatbronzot.

A selejtezőben Ukrajna, Románia, Magyarország volt az első három sorrendje, és ez a hatcsapatos fináléban sem változott, így megszületett a magyar női tornasport első Eb-érme csapatversenyben. A döntőben minden válogatott öt tagja közül szerenként három mutathatta be a gyakorlatát, és mindhárom eredmény számított.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint felemáskorláton mindhárom magyar jobban teljesített, mint a selejtezőben. Gerendán voltak hibák, majd talajon Makovits Mirtill a gyakorlata elején letette a tenyerét, ami pontlevonást jelentett. Ugrásban mindhárom magyar tornász kiválóan szerepelt, így a csapat 151,597 pontot gyűjtött és a dobogó harmadik fokára állhatott.

„Felemáskorláton és ugrásban is olyan nemzetközi szintű gyakorlatokat csináltunk, amelyek felveszik a versenyt Európa és a világ élmezőnyével. A gerenda és a talaj kevésbé ment, ott biztosan változtatni kell, több balett és új koreográfus is kell majd” – nyilatkozta Draskóczy Imre szövetségi kapitány.

Hozzátette, nagyon régóta készültek erre a versenyre, az utóbbi hónapokban mindent ennek rendeltek alá, ezért jól összekovácsolódott a csapat.

Történelmi ez az érem, de reálisan kell kezelni, és már a 2021-re kell koncentrálni

– tette hozzá.

A koronavírus-járvány miatt az Eb-n mindössze 16 ország versenyzői vesznek részt. A felnőttek mezőnyében 46, a junioroknál 42 tornász szerepel.

Torna-Eb, csapatverseny
1. Ukrajna 154,663 pont
2. Románia 154,496
3. Magyarország 151,597

Ajánlott videó

Olvasói sztorik