Sport

Még mindig nem tudni, hol játszanak a magyarok a kézi-Eb-n

Továbbra is bizonytalan, hogy Herning mellett melyik dán városban rendezik december 3. és 20. között a női kézilabda Európa-bajnokságot, és a magyar válogatottnak hol kell játszania a csoportmérkőzéseit. Per Bertelsen, a dán szövetség (DHF) elnöke szombaton az Ekstra Bladet című napilapnak úgy nyilatkozott, Herningben és Koldingban mindent megszerveztek, olyan koronavírus-protokollt állítottak össze, ami szigorúbb, mint a dániai előírások, a módosított költségvetéssel is elkészültek, mindezek ellenére továbbra sem kapták meg a kormány felügyelete alá tartozó koronavírus-bizottság jóváhagyását.

A kormány álláspontja az, hogy mindent megteszünk a megoldás megtalálásáért. Folytatjuk a párbeszédet a DHF-fel és az egészségügyi hatóságokkal

– reagált az MTI szerint Joy Mogensen a sportért is felelős kulturális miniszter. Hozzátette, egészségügyi szempontból minden körülménynek megbízhatónak kell lennie.

Megmenekült a norvég szigortól, Dániától függ a női kézi-Eb sorsa
Valamivel több mint két hét múlva kezdődik a női kézilabda-Európa-bajnokság, de még nem tudjuk, hol játszik a magyar válogatott.

A társrendező norvégok a koronavírus-járvány miatt hétfőn bejelentették visszalépésüket. A dánok már korábban jelezték, hogy önállóan is otthont adnának a tornának. Bertelsen keddre ígérte, hogy bejelentik, Herning mellett Kolding ad otthont a meccseknek, majd ezt a határidőt előbb csütörtökre, majd péntekre módosította.

A magyar válogatott Trondheimben szerepelt volna a csoportkörben Szerbia, Horvátország és a világbajnok Hollandia társaságában.

Bertelsen szombaton teljesen groteszknek nevezte a jelenlegi helyzetet, és hangsúlyozta, ha nem kapják meg az illetékes politikai vezetők jóváhagyását, nem várhatnak a végtelenségig, „egyszer be kell dobnunk a törülközőt”, hiszen kevesebb, mint két hét van hátra a rajtig.

Az Európa-bajnokságon 16 csapat szerepelne és 47 mérkőzést játszanának. A világjárvány miatt korábban a norvégiai Stavanger és Oslo, illetve a dániai Frederikshavn kikerült a helyszínek közül.

A magyar női válogatott idén még egyetlen mérkőzést sem játszott. A tervek szerint a nemzeti csapat az Európa-bajnokság előtt Svédországgal találkozik két felkészülési meccsen a Göteborgtól északra fekvő Trollhättanban, jövő szombaton és vasárnap.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Jamamura Hirosi

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik