Sport

„Már csak azt nem hozták fel ellenem, hogy a koronavírusért is én vagyok felelős”

Már az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) is vizsgálódik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) korábbi elnöke, Aján Tamás után.

„Az egyetlen bűnöm, hogy 20 évvel ezelőtt feleségül vettem a volt elnök lányát"
Ádámfi Attila szerint az Aján Tamást támadó jelentés sok pontatlanságot tartalmaz, többek között az egykori főigazgatót is korrupcióval vádolta.

Aján (akit januárban a német ARD gyanúsította meg először) azok után távozott az IWF elnöki posztjáról, hogy doppingesetek leplezése mellett pénzügyi visszaélésekkel, szavazatvásárlással vádolták meg a Richard McLaren kanadai ügyvéd készítette jelentésben.

A Blikk a Playthegame.org portálra hivatkozva azt írja, a magyar sportdiplomata rendszeresen üdült egy floridai luxusingatlanban, s egyesült államokbeli társadalombiztosítási számmal is rendelkezik. A cikk megjegyzi, a 2015-ös houstoni világbajnokság során állítólag 100 ezer dollár (30 millió forint) tűnt el, és azt sugallja, hogy Aján ezt készpénzben gyűjthette be, a szövetség budapesti bankszámláin ugyanis nincs nyoma az összegnek. Egy Colorado Springs-i bankszámlára pedig havonta érkeztek gyanús átutalások az IWF-től.

Az érintett a Blikk megkeresésére azt közölte, hogy nincs félnivalója.

Sok hamis, igaztalan vádaskodás ér. Már csak azt nem hozták fel ellenem, hogy a koronavírusért is én vagyok felelős. Állok mindenfajta vizsgálat elé, ha azt fair és hozzáértő fórumon folytatják, nem pozíciók, személyes érdekek, pénzügyi haszonszerzés vagy céges irodák reklámja miatt

– fogalmazott Aján.

Kiemelt fotó: Illyés Tibor / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik