Sport koronavírus

Szinte teljesen új csapatot kell összeraknia a kosárlabda-válogatott kapitányának

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány szerint alig maradt játékosa a férfi kosárlabda-válogatottnak az aktuális Európa-bajnoki selejtezőre. Az M4 Sport Sporthíradójának csütörtökön nyilatkozó szakvezető együttese a hónap végén vív két mérkőzést egy szlovéniai buborékban.

Nem szeretek azokkal foglalkozni, akik nincsenek itt, nekik természetesen gyógyulást kívánok. A februári, Ukrajnában szerepelt 12-es keretből nyolc-kilenc beteg, de a mögöttünk álló évek bizonyították, hogy bízni kell a rendszerben. Most nyugalomra van szükségünk, és toborzunk játékosokat az egészségesek közül. Van egy rendszerünk, erős hierarchiában élünk, mindenki tudja a dolgát

– jelentette ki Ivkovics Sztojan, aki csak közvetlenül az indulás előtt kíván majd keretet hirdetni.

A kapitány egyben emlékeztetett arra, hogy a nemzeti csapat az elmúlt 14 mérkőzéséből 12-t megnyert, és Szlovéniában is erre készül. Ljubljanában november 28-án az osztrákokkal, 30-án pedig a házigazdákkal találkozik a válogatott, amely százszázalékos, 2/0-s győzelmi mérleggel vezeti az F csoportot.

Kiemelt kép: Stanislav Vedmid/DeFodi Images via Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik