Sport

A focisták és más profi sportolók bérének felét átvállalja az állam

Több szakmát megsegít a kormány arra a 30 napra, amíg – egyelőre – elrendelt korlátozásokat. Így például a szállodákat, vendéglátóhelyeket, színházakat. Érthető a kompenzáció, mivel a szállodák csak üzleti útra érkező vendégeket fogadhatnak, a színházaknak, vendéglátóhelyeknek be kell csukniuk. Nagy érvágás a piacról megélő vállalkozásoknak a zárás. A profi sportolókról ez aligha mondható el, hogy megközelítően olyan arányban szereznék a sportegyesületek a piacról, jegybevételen keresztül a bevételüket, mint ahogyan egy kávézó a betérő fizetővendégtől.

De a kormány a sportegyesületeket is megsegíti. Még úgy is, hogy zárt kapus meccsek lehetnek csak a következő 30 napban, nézők nem lehetnek a stadionokban, sportcsarnokokban.

És mennyivel? Nagyon is sokkal.

Egyrészt a sportolók és a sportegyesületben dolgozók bruttó bérének felét az állam állja bértámogatás formájában, másrészt pedig a bruttó bérre rakódó szociális hozzájárulási adót és szakképzési hozzájárulást teljes egészében elengedi erre az egy hónapra a kormány.

A rendelet a sportegyesületi tevékenységet, illetve a sportlétesítmény működtetését végző kifizetőket, vállalkozásokat, helyeket célozza. Szóval a sokszor millió forintos havi bért felmarkoló focisták után a sportegyesület jelentős bértámogatást kap. Meg persze a többi sportágra is érvényes a kormányzati segítség. Az összes bérköltség több mint felére rúg a kormányzati nagylelkűség.

A novemberi bruttó bér felét téríti meg az állam a bezárni kényszerülő létesítményeknek, de csak utólag
A munkáltatói terhekre adómentesség is jár a bértámogatás mellé. Kivéve, ha szálláshelyről van szó.

Kiemelt kép: Miskolc, 2020. október 25. A miskolci Augusto Max (j) és a felcsúti Luciano Slagveer (b) az OTP Bank Liga 8. fordulójában játszott Diósgyõri VTK-Puskás Akadémia FC labdarúgó-mérkõzésen Miskolcon a diósgyõri stadionban 2020. október 25-én. Diósgyõr-Puskás Akadémia 3-0. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik