Sport

Ezúttal 13 góllal verte BL-riválisát a Győri Audi ETO

A címvédő Győri Audi ETO KC hazai pályán 38-25-re legyőzte a német Borussia Dortmundot a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének nyolcadik fordulójából vasárnapra előrehozott mérkőzésén, írta az MTI.

A német együttes három legjobbja – Kelly Dulfer, Inger Smits és Delaila Amega – nélkül, csupán tíz mezőnyjátékossal érkezett, a hazaiak keretéből pedig ezúttal is Anne Mette Hansen, Veronica Kristiansen és Fodor Csenge hiányzott.

Váratlanul súlyos vereségbe szaladt bele a Fradi a kézi-BL-ben
Az eddig hat mérkőzésből hatot elveszítő Bietigheim 11 góllal nyert a magyar csapat vendégeként.

A vendégeknek már a hetedik percben időt kellett kérniük, mert pontatlan játékkal kezdtek, ezt kihasználva az ETO 5-1-re elhúzott. A Borussia második találata a 12. percben született, és mivel a hazaiak továbbra is remekül védekeztek, a játék képe a folytatásban sem változott, így a 17. percben, 11-3-as állásnál jött a második német időkérés.

A meccs harmadánál némileg megtorpantak a házigazdák, mert a norvég irányító, Stine Oftedal pihenőt kapott, és egy 4-0-s sorozattal felzárkózott a BVB. Danyi Gábor vezetőedző időkérése után ismét remekelt csapata, amely ugyanúgy 19-11-re vezetett a szünetben, mint két nappal korábban.

A második félidő elején már a tíz gólt is meghaladta a különbség, és bár a Dortmundnak később egy 5-0-s szériával ismét sikerült közelebb férkőznie ellenfeléhez, a súlyos vereséget ezúttal sem kerülhette el.

A mezőny legeredményesebb játékosa a Győr brazil balátlövője, Eduarda Amorim volt hét góllal. Csapata 76 százalékos lövési hatékonysággal zárta a meccset.

Az ETO-nak két döntetlen mellett ez volt az ötödik győzelme a BL mostani idényében.

A két csapat pénteken is találkozott egymással, akkor az ETO 34-24-re nyert. Azt a találkozót a koronavírus-járvány okán Németországban bevezetett szigorú óvintézkedések és korlátozások miatt rendezték Győrben.

A győriek a BL-ben rekordot jelentő 44 mérkőzésből álló veretlenségi sorozattal büszkélkedhetnek, amely 2018 januárja óta tart.

A Ferencváros jövő vasárnap a német Bietigheim otthonában folytatja szereplését a BL csoportkörében, a győriek pedig november 21-én a montenegrói Buducnost Podgoricát fogadják.

Kézi-BL, 8. forduló, B csoport

Győri Audi ETO KC – Borussia Dortmund (német) 38-25 (19-11)

Kiemelt fotó: MTI/Krizsán Csaba

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik