Sport

Exbarátnője azzal vádolja a US Open döntősét, hogy fojtogatta és verte őt

Döbbenetes vádakkal illette egykori barátnője a világranglista 7. helyén álló német teniszezőt, Alexander Zverevet. Olga Saripova a közösségi oldalán tett közé egy történetet, amely szerint az idei US Open-döntős sportoló párnával fojtogatta, és falnak csapta őt, el kellett menekülnie a további bántalmazás elől.

Nincs könnyű helyzetben Alexander Zverev, a 23 éves teniszezőt ugyanis 24 óra alatt két volt barátnője is kellemetlen helyzetbe hozta azzal, hogy kiteregette a szennyest.

Előbb a 27 éves német modell, Brenda Patea hozta nyilvánosságra, hogy gyermeket vár Zverevtől, azonban miután szakítottak már, nem tervezi, hogy visszaengedi az életébe a sportolót és egyedül szeretné felnevelni gyermekét.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Brenda (@brendapatea) által megosztott bejegyzés, Okt 28., 2020, időpont: 10:00 (PDT időzóna szerint)

A gyermek állítólag Novak Djokovic tornája, az Adria Tour idején fogant meg, a verseny eddig csak azért került be a hírekbe, mert szinte minden résztvevő megfertőződött koronavírussal.

Ennyit a biztonságról: karantén helyett bulizni ment a német teniszező
Alexander Zverev egy hete megígérte, 14 napig otthon marad. Nem sikerült.

De Patea és Zverev azóta szakítottak, és bár nagyon örülnek a gyermek érkezésének, Patea azt mondja, hogy nem osztja meg a felügyeletet a 23 éves teniszezővel.

Gyereket várok Alextől. Már szakítottunk, jelenleg nincs kapcsolatunk egymással, és őszintén szólva nem tervezem, hogy megosztom vele a gyermekem nevelését. Mindent megteszek annak érdekében, hogy harmonikus és megfelelő környezetben nőjön fel

– nyilatkozta a modell a Bildnek.

Családon belüli erőszak

Ezek után robbant az igazi bomba, a német sportoló egy másik volt élettársa is előrukkolt egy sztorival, amelyben családon belüli erőszakkal vádolta meg.

„Most egy nagyon személyes és számomra nagyon nehéz történetet szeretnék elmondani… Azért írom ezt, hogy a hasonló helyzetbe került lányok ne érezzék magányosnak magukat, és találjanak erőt a továbbéléshez. Családon belüli erőszak áldozata voltam!” – írta Instagram-oldalán Olga Saripova, Zverev korábbi barátnője.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

crazy Olya (@olyasharypova) által megosztott bejegyzés, Okt 28., 2020, időpont: 9:49 (PDT időzóna szerint)

„Először a kapcsolat elején történt, veszekedés volt, és olyan erővel verték a fejem a falhoz, hogy földre kerültem. Aztán mi történt? Az a férfi, aki egy másodperccel azelőtt megütött, azt kiabálta, én ütöttem meg őt. Miért nem mentem el azonnal? Miért bocsátottam meg? Ezekre a kérdésekre valóban nem tudok választ adni. Szerettem. Őszintén szerettem és együtt akartam lenni ezzel a személlyel…” – tette hozzá.

Ugyan a posztban egyszer sem említette bántalmazója nevét, később az orosz Championatnak adott interjúban megerősítette, Alexander Zverevről írt.

Egy éve Saripova a US Open ideje alatt Danyiil Medvegyev feleségével, Dásával ment sétálni, és miután később ért haza, Zverev dührohamot kapott és fizikailag bántalmazta.

Megpróbált megfojtani egy párnával, a falnak ütötte a fejem, kicsavarta a karom. Abban a pillanatban nagyon féltettem az életem. Néhány pillanatig levegőt sem kaptam.

Többször próbáltam kiszökni a szállodai szobából, de nem engedte. Végül mezítláb, egy telefonnal menekültem. Egy hotelben bujkáltam, de megtalált. Azt akarta, hogy térjek vissza hozzá. A falhoz szorított, és azt mondta, hogy senkit nem érdekel, bármit is tesz velem.”

Elmondása szerint mindene a szobájában maradt, ruhái, pénze és az útlevele, de Zverev mindent kidobott a folyosóra.

„Másnap békét kötöttünk, beszélgettünk, folytattuk a kapcsolatunkat. Kimentem a US Openen rendezett mérkőzéseire, a Laver Kupára és két kínai tornára. Utána szakítottunk.”

Visszatérő bumeráng

Az, hogy ugyanazon a napon jelentek meg a hírek előző barátnője terhességéről is, Saripova csak annyit mondott, a bumeráng visszatért.

„Az embernek minden cselekedetéért felelősnek kell lennie: legyen az gyermek vagy erőszak. Nem követelek semmit, csak azt akarom, tudjanak róla.

Természetesen nincsenek közvetlen tanúim a bántalmazásra, de kész vagyok minden tesztre, hogy megerősítsem a szavaimat, beleértve a hazugságvizsgálót is.

Kiemelt fotó: Alexander Zverev és Olga Saripova a 2019-es Hamburg Openen (Alexander Scheuber/Getty Images for Hamburg Open)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik