Sport

A Barcelonába igazolt a Rátgéber Akadémia 208 centis tinije

A Barcelonához igazol a Rátgéber Kosárlabda Akadémia 16 éves játékosa, James Ugochukwu Nnaji.

A nigériai tehetségre két éve hívta fel a pécsi akadémia szakmai és stratégiai igazgatójának, Rátgéber Lászlónak a figyelmét egy játékosügynök – derült ki az akadémia közleményéből. James Ugochukwu Nnaji remek adottságokkal rendelkezik, a 2004-es születésű játékos 208 centiméter magas, 110 kilogramm, a karfesztávolsága pedig 227 cm.

A kosárlabdázással 12 évesen ismerkedett meg, de a Rátgéber Akadémián eltöltött két év alatt rengeteget fejlődött, több egyéni és csapatsikernek is részese lehetett: a 2018/2019-es szezonban kadett bajnoki címet ünnepelhetett, a European Youth Basketball League törökországi döntőjében pedig a torna legjobbjának választották, írja az MTI.

Magam is meglepődtem azon, hogy itt tartok, hogy az utóbbi két évben ennyit tudtam fejlődni. Mindez a Rátgéber Kosárlabda Akadémiának köszönhető, ahol nagyon sokat foglalkoztak velem, a mindennapjaim csak a kosárlabdáról, az edzésekről szóltak. Technikailag és fizikálisan is rengeteget léptem előre, ugyanakkor érzem, hogy a következő években még többet tudok kihozni magamból

– nyilatkozta a játékos.

„James a legjobb példa arra, hogy ha jó biológia érkezik hozzánk, az edzéstechnológiánknak köszönhetően el tudjuk repíteni akár a Barcelonáig is” – fogalmazott Rátgéber, a pécsi akadémia szakmai és stratégiai igazgatója.

„Mindössze a harmadik szezonját kezdte volna nálunk. James nem csak a fizikumával segített nagyon sokat, a hozzáállásával, a mentalitásával, a munkamoráljával is gazdagította akadémiánkat, és általa a többiek is jobbak lettek. Sok szerencsét kívánunk neki a továbbiakban, reméljük, hogy az Euroligában vagy akár az NBA-ben is bemutatkozhat.”

A női Euroliga-győztes mesteredző az M4 Sport Sporthíradó című műsorában kedden kifejtette, hogy az akadémia együttműködési megállapodást kötött a katalán klubbal.

„Évente többször látogatnak majd el az edzőink Barcelonába, az ottani utánpótlást vezető, világ- és Európa-bajnok Juan Carlos Navarro pedig megígérte, hogy korosztályos csapataikkal rendszeresen jönnek majd hozzánk. Akkor lehetőségük nyílik majd személyesen is megismerni az akadémiánk infrastruktúráját és filozófiáját” – tette hozzá Rátgéber.

A kétszeres Euroliga-győztes, 15-szörös spanyol bajnok, az európai klubkosárlabda elitjébe tartozó Barcelona felnőtt csapatának van magyar játékosa, Hanga Ádám.

Hanga Ádám: Az apám nem azért talált rám 25 év után, mert a fia vagyok, hanem mert sokat keresek
Tisztában van vele, hogy itthon csak NBA-bajnokként lehetne az Év sportolója, viszont az amerikai kalandnak már nem érzi a realitását. Gerard Piqué és Shakira a szomszédja, de tudatosan figyel arra, hogy a róla szóló hírekben ne az legyen a téma, milyen autóval jár. Interjú.

Kiemelt kép: Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik