Sport

Folyton kikap Serena Williamstől, mégis nagyon örül, hogy ellene játszhat

A második kiemelt Dominic Thiem és a harmadikként rangsorolt Danyiil Medvegyev is bejutott a férfi elődöntőbe az amerikai nyílt teniszbajnokságon.

A háromszoros Grand Slam-döntős Thiem könnyedén, 2 óra 4 perc alatt verte az ausztrál Alex De Minaurt, és első osztrákként került a négy közé a US Openen. A 27 éves bécsújhelyi játékos a pénteken 22 órakor kezdődő elődöntőben a tavalyi finalista Medvegyevvel találkozik, aki Andrej Rubljovot búcsúztatta az oroszok csatájában. A két jó barát egy U10-es kölyöktornán csapott össze először.

A most győztes 24 éves Medvegyev még nem vesztett szettet idén a New York-i GS-viadalon.

A nőknél eldőlt, hogy a kétszeres Australian Open-bajnok Viktorija Azarenka lesz Serena Williams ellenfele a négy között. A szülés után egyre jobb formába lendülő fehérorosz teniszező mindössze egy gémet vesztett a belga Elise Mertensszel szemben.

Az egyéniben 23-szoros Grand Slam-tornagyőztes Williams az első szettet elvesztette a bolgár Cvetana Pironkovával szemben, aki több mint három év után játszott újra tornát, mivel 2018 áprilisában gyermeke született.

Mindkét játékos remek teljesítményt nyújtott, számos káprázatos labdamenetet hoztak össze az Arthur Ashe Stadionban, végül a pályafutása 53. GS-negyeddöntőjében érdekelt hazai klasszis 2 óra 11 perc alatt győzött.

Williams és Azarenka 2012-ben, majd egy évvel később is döntőt játszott egymás ellen a US Openen, az amerikai mindkétszer három játszmában nyert.

A kétszeres Australian Open-győztes Azarenka 2013-ban játszott utoljára elődöntőt egy GS-tornán, és azt mondja, nagyon izgatott és bldog, hogy az általa kedvelt és nagyra tartott Serenával elődöntőzhet. Eddig 22 alkalommal játszottak egymás ellen, és a fehérorosz teniszező mindössze négyszer tudott nyerni.

Eredmények, negyeddöntő:

férfiak:
Thiem (osztrák, 2.) – De Minaur (ausztrál, 21.) 6:1, 6:2, 6:4
Medvegyev (orosz, 3.) – Rubljov (orosz, 10.) 7:6 (8-6), 6:3, 7:6 (7-5)

Az elődöntőben: Thiem-Medvegyev, A. Zverev (német, 5.)-Carreno Busta (spanyol, 20.)

 

nők:
Azarenka (fehérorosz) – Mertens (belga, 16.) 6:1, 6:0
S. Williams (amerikai, 3.) – Pironkova (bolgár) 4:6, 6:3, 6:2

Az elődöntőben: Azarenka-S. Williams, Oszaka (japán, 4.)-Brady (amerikai, 28.)

Kiemelt kép: MATTHEW STOCKMAN / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik