Sport

Rendkívüli tisztújító közgyűlést tart a Magyar Úszó Szövetség

Új választó közgyűlést tart a Magyar Úszó Szövetség elnöksége, amely a szokásosnál több időszakban lehet érvényes.

Bár a mandátumunk eredetileg 2022-ig szól, mégis úgy döntöttünk, hogy a jelenlegi rendkívüli helyzetben, illetve a szövetség előtt álló feladatok lehető legmagasabb színvonalú megoldása érdekében új, hosszú távra szóló felhatalmazást kérünk a tagságtól. Ha tagszervezeteink ismét bizalmat szavaznak nekünk, akkor egyedi módon, két olimpiai szereplés előkészítésében vállalhat szerepet a MÚSZ vezérkara. A felelősségünket csak növeli, hogy elengedhetetlen generációváltás előtt áll a válogatott, óriási előny lehet, ha ennek menedzselését ugyanaz a szakmai vezérkar végzi el, nem kell féltávnál egy esetleges váltás miatt nem várt problémákkal szembesülni

– indokolta az elnökség döntését Dr. Wladár Sándor elnök.

Az elhalasztott olimpia mellett a 2024. évi FINA rövidpályás úszó világbajnokság és a 2027. évi FINA Világbajnokság előkészületeit is a feladat részét képzi majd.

„Ezen a két világbajnokságon már egy új, jelentősen átalakult válogatott szerepel majd – a fiatal tehetségek lehető leghatékonyabb felkészítéséhez hosszabb távú programokra van szükségünk. Az új, ötéves mandátum garanciát jelenthet arra, hogy a szövetség be tudja fejezni a hosszú távú programjait, amelyek megvalósítása a világjárvány és annak következményei miatt az idén lelassult.”

A tisztújító közgyűlést 2020. szeptember 27-re írta ki a MÚSZ elnöksége.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik