Sport

Megvan a megegyezés, jöhet az új NFL-szezon

A tengerentúli profi amerikaifutball-ligának (NFL) sikerült megállapodásra jutnia a játékos-szakszervezettel (NFLPA) a kollektív szerződés módosításairól, így zöld jelzést kaptak az edzőtáborok, valamint a szezon.

A megállapodás értelmében az edzőtáborokat kedden nyitják meg a bajnoki idény nyitányát pedig szeptember 10-re tűzték ki. A játékosok az edzőtáborban két negatív koronavírusteszttel vehetnek részt, de a táborban azt követően is sűrűn végeznek majd teszteket.

A játékosoknak augusztus 3-áig kell jelezniük, hogy rendelkezésre állnak-e a 2020-as szezonban vagy sem. Döntésük egyrészt végleges, másrészt a szerződésük ennek következtében automatikusan egy évvel meghosszabbodik. Aki orvosi indok nélkül marad távol, az a szezonra 150 ezer dollárt, aki orvosi indoklással, az pedig 350 ezer dollárt kap a ligától.

Érdekesség, hogy már van is egy amerikaifocista, aki jelezte, kihagyja a 2020-as szezont: Laurent Duvernay-Tardif, a Kansas City Chiefs játékosa a járvány ellen küzd majd az ellenfél játékosai helyett.

Megvan az első amerikaifocista, aki a vírus miatt nem lép pályára
Valószínűleg többen is követik majd a példáját.

Megegyezés született a fizetésekkel kapcsolatban is, a játékosok akkor sem veszítenek garantált bérükből, ha a szezon valamilyen okból félbeszakad. A pénzt csak részarányosan kapnák meg, de a fennmaradó összeget legkésőbb 2024-ig átutalnák nekik.

Kiemelt kép: Jonathan Daniel/Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.