Sport

Otthagyta a Fradit, a szurkolók nem hagyták szó nélkül

Lukács Viktória 2010-ben, 15 évesen igazolt a Ferencvárosba és azóta egy rövid kitérőt – 2013-14 között egy évig kölcsönben a Siófokban játszott – leszámítva végig a zöld-fehéreket erősítette. Innen hívták be a válogatottba is, még nem töltötte be a 21 éve, amikor 2016 márciusában először magára húzhatta a felnőtt női kézilabda válogatott címeres mezét.

Ilyen előzmények után fogadta el nyáron a hazai legnagyobb vetélytárs, a Győri Audi ETO KC hívását.

Jól érzem magam, de nagyon izgultam az első találkozásnál, aztán Csibe (Faluvégi Dorottya – a szerk.) megnyugtatott, jön az edzőtábor és ott mindenkivel megismerkedek. Igaza volt, nem volt olyan csapattárs, akivel ne beszélgettem volna. Hála istennek feltalálom magam, nincs már szükségem nagy segítségre

– mondta a 47-szeres válogatott kézilabdázó a sajtónyilvános edzésen feltett nsotv kérdésre.

A 24 éves szélső hozzátette, egész életében bánni fogja, hogy mivel nem fejezték be a bajnokságot, nem tudott hagyományosan, az utolsó meccsén elbúcsúzni se a csapattársaitól, se a szurkolóktól.

Tíz év az tíz év. Szerettem volna egy utolsó mérkőzést a csajokkal, a szurkolókkal együtt tölteni a pályán. Sajnos az élet úgy hozta, hogy ez elmaradt. Visszacsinálni már nem tudjuk. A szurkolók már túltették magukat az eligazolásomon, már nem kapok se negatív se pozitív üzeneteket

– mondta Lukács.

(Kiemelt kép: Lukács Viktória, forrás: https://www.gyorietokc.hu/)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik