Sport

„Világomat sem tudtam” – rollerrel esett nagyot olimpiai bajnokunk

Elektromos rollerrel ment hazafelé egyik este, és „megnyalta a betont” Burján Csaba, aki tagja volt a phjongcshangi téli olimpián aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolya váltónak.  A Nemzeti Sportnak nyilatkozott a történtekről, azt mondta, kiesett néhány óra az életéből.

A világomat sem tudtam, a járókelők hívtak orvost, akiknek még a nevemet sem tudtam megmondani

nyilatkozta Burján, akit kórházba szállítottak, ott összevarrták a sebét és megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett.

Az ütés egy ideget ért, egy hétig nem csinálhatott semmit. Azon a ponton, ahol beütötte a fejét, néha még érez egy kis zsibbadást, de ezen kívül jól van, már elkezdte az edzéseket is.

A 25 éves Burjánt a szövetség decemberig eltiltotta, amiért az Instagramon egy Kínára sértő megjegyzést tett. Így most a juniorokkal készül, de pozitívan beszélt erről a Nemzeti Sportnak, azt mondta, bár sosem volt ezzel gondja, de motiválja, hogy a fiatalok minden edzésen le akarják őt győzni, neki pedig bizonyítania kell, hogy ő a legjobb. Azt sem találja furcsának, hogy korábbi csapattársa, Knoch Viktor az egyik edzője, mert vele mindig egy hullámhosszon volt.

A múltat lezárta, most azon dolgozik, hogy a jövőben minél jobb eredményeket érjen el.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik