Sport

Még egy vizsgálat megy utána, mi történt Aján Tamás elnöksége alatt

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) vizsgálatot indított a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) ellen, amely a Richard McLaren által vezetett nyomozócsoport szerint több alkalommal súlyosan megsértette a doppingellenes szabályokat.

A WADA felháborodott azon az eljáráson, ami a McLaren-jelentésből derült ki, és ami dühíti a tiszta sportolókat, a tiszta sport minden támogatóját, valamint a WADA-t. A legteljesebb mértékben elítéljük, ha beavatkoznak a doppingellenes szabályokba – mondta Witold Banka, a WADA elnöke.

A kanadai jogászprofesszor által vezetett független nyomozócsoport négy hónapos vizsgálódás után készített jelentést az Aján Tamás irányította IWF-ről, amelyet június 4-én tett közzé. A megállapítások szerint Aján beavatkozott a doppingellenes munkába is, míg az IWF pénzügyi irányításának felügyelete során „abszolút ellenőrzést” alakított ki. Az IWF negyven pozitív doppingtesztet titkolt el vagy hozott nyilvánosságra késleltetve olyan sportolókhoz köthetően, akik érmesként végeztek világversenyen vagy más viadalon.

McLaren közölte, a volt elnök a szövetség pénzügyeivel kapcsolatban „sötétben tartotta” az elnökség tagjait, akiknek nem volt tudomásuk a rejtett bankszámlákról és pénzmozgásokról. Kiemelte, Aján olykor 100 ezer dollárt elérő összeget készpénzben kapott meg szponzoroktól vagy doppingbírság címén nemzeti szövetségektől, a jelentés szerint egy thaiföldi útja során több mint 440 ezer dollárt gyűjtött be ily módon. Ezek közül „némelyek bekerültek a könyvelésbe, némelyek viszont nem”. Hozzátette: a volt vezető 10,4 millió dollárral (3,1 milliárd forinttal) nem tud elszámolni.

McLaren kifejtette, az IWF kongresszusai előtt nagyobb készpénzfelvételek történtek, azokon szavazásra jogosultakat vesztegettek meg, miközben Aján megtartotta magának annak lehetőségét, hogy kedvelt tisztségviselőit léptesse elő.

Szállodafogságban tartották és lefizették az Aján-szavazókat
A McLaren-jelentés szerint a megvesztegetni kívánt, bizonytalan elnökségi tagokat egy ötcsillagos hotelben különítették el.

Aján Tamás az MTI-hez aznap eljuttatott nyilatkozatában leszögezte, hogy a vizsgálat során teljes mértékben együttműködött McLarenékkel, „azonban sajnálatos módon kérésem ellenére sem bocsátották rendelkezésemre azokat a szükséges információkat, amelyek alapján cáfolhattam volna állításaikat és anélkül publikálták a jelentést, hogy a tisztázás lehetőségét megadták volna számomra” – írta.

A 81 éves magyar sportdiplomata, aki 24 évig főtitkára, 2000-től pedig elnöke volt az IWF-nek, április 15-én bejelentette: a tokiói olimpia halasztása miatt távozik a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöki posztjáról.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Igor Kovalenko

Ajánlott videó

Olvasói sztorik