A Magyar Kézilabda Szövetség elnöksége úgy döntött, hogy a Danyi Gábor (Győr), Elek Gábor (Ferencváros) kettőst kéri fel a női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára. Pálinger Katalin női szakágért felelős alelnök és Kirsner Erika női szakágért felelős elnökségi megbízott a napokban tárgyal az érintettekkel, június 15-ig kell megszülessen a végső döntés.
A két edző volt a Kézivezérlés Extra vendége, amelyben Elek Gábor kérdésre elmondta:
Fontos szempont, hogy szeretnék megtartani azt a stábot, amelyet már összeraktak. Ha ez stimmel, akkor működni és menni fog a dolog, tette hozzá Danyi.
Kim Rasmussen menesztése után már megbízta őket egyébként a szövetség, velük vágott volna bele a csapat az olimpiai selejtezőtornába, azonban a világjárvány borított mindent, a mérkőzéseket elhalasztották, így egy meccsen sem irányították végül a csapatot.
Kiemelt kép: mksz.hu