Sport

Háromszoros BL-győztest igazolt a szombathelyi kézicsapat

A női kézilabda NB I-ben szereplő Szombathely csapatában folytatja Orbán Adrienn, számolt be róla a klub. A 33 éves jobbszélső Kisvárdáról érkezik, ahol az elmúlt három szezont töltötte, korábban pedig megfordult a többi közt a Győrnél is – amely a nevelőklubja is volt –, ahol hét-hét bajnoki címet és Magyar Kupát, valamint három Bajnokok Ligáját nyert.

Kettészakad a bajnokság, lehet, már nem az NB I lesz a legerősebb
Minden aktualitás szóba került a SportTV és 24.hu közös podcastjában, így egy igazi kézilabdaturmixszal jelentkezik Ágai Kis András és Borsos Attila.

A magyar válogatottban 38 alkalommal lépett pályára, szerepelt a 2009-es kínai világbajnokságon, valamint a 2018-as franciaországi Európa-bajnokságon is.

Vágytam egy kis változásra, újabb kihívásra, illetve most már szerettem volna közelebb kerülni a Győrben élő családomhoz is, így kedvező volt számomra a szombathelyi megkeresés

– nyilatkozta a klubhonlapnak.

Kiemelt kép: MTI/Kovács Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik