Sport

Az érdi polgármester az edzői fizetésről: Akkor sértenék üzleti titkot, ha nem közpénzről lenne szó

Talán túlzás nélkül lehet mondani, hogy az egyik legnagyobb visszhangot kiváltó kézilabdás ügy most Magyarországon az Érd női csapatának helyzete. A Pest megyei városnak új, az ellenzéki pártok által támogatott polgármestere lett Csőzik László személyében, aki kijelentette, hogy nem akar pazarló költekezést a klubnál, főleg nem közpénzből. A játékosok szerződését felbontották, a szakmai stábtól is elköszöntek.

Az érdi polgármester kiteregette a kézicsapat korábbi edzőjének kétmilliós fizetését
Szabó Edina megtette a jogi lépéseket az ügyben üzleti titok megsértése miatt.

Csőzik egy múlt heti posztjában a távozó vezetőedző, Szabó Edina szerződését hozta nyilvánosságra, ami alapján tavaly júniusban bruttó 2 146 000 forintra emelkedett a szakember fizetése, most nyáron pedig 2 360 000-re nőtt volna. Szabó az Indexnek azt mondta, megrökönyödött a polgármester posztján és megtette a szükséges jogi lépéseket üzleti titok megsértése miatt. Csőzik egy újabb posztban így reagált erre:

Üzleti titok sérelme csak akkor merülne fel, ha nem közpénzről lenne szó. Ha közpénz, akkor üvegzseb, közérdekű adat, az állampolgárnak joga van tudni, mire költ az önkormányzat! Főleg, ha kizárólag közpénzből finanszíroznak mesés fizetéseket, vesznek bérbe a volt alpolgármestertől lakásokat, bérelnek autókat a játékosoknak, valamirevaló szponzor híján.

Csőzik azt is írta, hogy nem szeretne ezzel a kérdéssel többet foglalkozni. „Új edzővel, új csapattal, sokkal, de sokkal kevesebb közpénzt költve, az utánpótlást nem elhanyagolva folytatjuk a nyártól az NB I-ben”, írta és hozzátette, hogy nem egyesülnek senkivel, korábban ugyanis pletyka szinten felmerült, hogy az érdiek esetleg összeolvadnak a Budaörssel. Hogy kik veszik át a csapat irányítását, azt a következő hetekben jelentik be.

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Olvasói sztorik