Sport

Nem lesz érdi-budaörsi összeolvadás a női kézilabdában

Az érdioldal.hu azt írta korábban, hogy egyesülhet az NB I-ben szereplő érdi és a másodosztályú budaörsi női kézilabdacsapat. Utóbbi közleményben cáfolta ezt a hírt, mint írták, közismert tény, hogy a két klub jó kapcsolatot ápol egymással és valóban volt egy találkozó szerdán, ahol egyeztettek a jövőbeli tervekről.

Az egyeztetések során nem esett szó sem teljes összeolvadásról, sem az NB I-es indulási jog felvásárlásáról. Mind a két település és klub kötődik és ragaszkodik a saját felnőtt csapatához és utánpótlásához. Szomszédvárakként az egészséges versengés mellett a jövőben is partnerek leszünk. Továbbra is egymás mellett, de mégis közösen szeretnénk dolgozni a magyar kézilabda sikereiért.

Az Érdnél komoly változások lesznek, ahogy a város polgármestere, Csőzik László fogalmazott, új korszakot nyitnak, ahol a klub működésének már nem közpénz lesz az elsőszámú forrása. Az első keret szinte összes játékosát elengedték, és már nem a Szabó EdinaRácz Marianne páros felel majd a szakmai munkáért a jövőben.

Már nem Szabó Edina az Érd női kézicsapatának edzője
A klubvezetés megkezdte a tárgyalásokat egy új szakmai stábbal.

Kiemelt kép: ÉRD Handball

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik