Sport

Hazacsábították a magyar válogatott húzóemberét Olaszországból

Korábban a témában:

A koronavírus-járvány miatt Olaszországból hazatérő Vojvoda Dávid az Alba Fehérvárban folytatja a pályafutását. A klub közleménye szerint régóta csábították már a magyar kosarast, aki három évre írt alá.

Érdekes és nehéz év van mögöttem, újra be szeretném bizonyítani magamnak és mindenkinek, hogy többre vagyok képes, mint amire Olaszországban használtak

– fogalmazott a bedobó, aki a kilences mezben szerepel majd Székesfehérváron.

Vojvoda Dávid Kaposváron kezdte pályafutását, játszott Zalaegerszegen és Pakson is, majd 2013 és 2019 között Szolnokon is megfordult. 2019 nyarán szerződött Olaszországba, a Pallacanestro Reggiana együtteséhez. Háromszor választották meg az Év magyar kosárlabdázójának.

Az Alba Fehérvár a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt bajnokság alapszakaszában a hatodik helyen állt 11 győzelem mellett 10 vereséggel, az előző szezonban nem jutott rájátszásba.

Kiemelt kép: Roberto Finizio/NurPhoto

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.