Sport

A Sopron Basket új korszak elé néz, az Euroliga-szereplése is kérdéses

Török Zoltán ügyvezető szerint a Sopron Basket női kosárlabdaklub nem tudja ott folytatni, ahol az elmúlt években tartott, ráadásul a koronavírus-járvány miatt az Euroliga-szereplés is veszélybe kerülhet.

A világ sportja jelenleg tetszhalott állapotban van, és senki sem tudja megmondani, hogy ebből az állapotból a felébredés milyen lesz. Márciusban és áprilisban óriási veszteségeket szenvedtünk el. Hogy pontosan hogy fog kinézni ez a Sopron ősszel, télen, jövő tavasszal, azt most szinte lehetetlen megmondani. Egy valami teljes bizonyossággal állítható: nem tudjuk ott folytatni, ahol az elmúlt években, az elmúlt három-négy évben tartottunk

– mondta az M4 Sportnak Török.

Az ügyvezető nyilatkozatából kiderült, hogy körülbelül 60-80 millió forintot vesztett árbevétel tekintetében a klub, amiből nehéz látni a kiutat, az is kérdéses, a jelenlegi játékosokat meg tudják-e tartani. Ugyan nem csak szponzori pénzekből és támogatásokból működik az egyesület, egyelőre a kárfelmérésre összpontosítanak.

Török Zoltán azt is kiemelte, arra sincs garancia, hogy az Euroligában indulhasson a csapat.

Kiemelt kép: wb-sopron.com/Pados Noel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik