Sport

„A félelem a legnagyobb ellenség” – meggyógyult a koronavírusból az atléta

Még március végén derült ki, hogy az iráni Ehszan Hadadi is elkapta a koronavírust. Az olimpiai ezüstérmes, hatszoros Ázsia-bajnok, világbajnoki bronzérmes diszkoszvető házikaranténba vonult és a felépülése a kezdetektől jól haladt, mostanra pedig meg is gyógyult, jelentette be az iráni atlétikai szövetség.

Nehezemre esett a légzés, de nem zuhantam magamba. A legnagyobb ellenség a félelem: ha félsz a betegségtől, nem tudod legyőzni

– mondta a 35 éves sportoló a mehrnews.com-nak.

Hadadi arról is beszélt, hogy sokan vannak a világon, akik azt hiszik, a járvány őket nem fertőzheti meg, pedig az a helyzet, hogy bárki, bárhol elkaphatja. Épp ezért üzeni mindenkinek, hogy tartsák be az egészségügyi szervek előírásait.

Iránban 70 ezer feletti megbetegedést regisztráltak a WHO adatai szerint, eddig több mint 4300-an haltak meg az országban a világjárvány következtében.

Kiemelt kép: Kirill KUDRYAVTSEV / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik