Sport koronavírus

A 2021-es olimpiarendezés is bizonytalan?

Muto Tosiro, a tokiói olimpia szervezőbizottságának ügyvezető igazgatója kijelentette: jelen helyzetben még az ötkarikás játékok 2021-es megrendezését sem lehet biztosra mondani.

Nem hiszem, hogy bárki egyértelműen állást foglalna arról, hogy jövő júliusban teljesen kontroll alatt tudjuk tartani a helyzetet vagy sem

– utalt a szervezőbizottság igazgatója pénteki sajtótájékoztatón a koronavírus-járvány miatt kialakult egészségügyi válsághelyzetre. Hozzátette: nincsenek abban a helyzetben, hogy erre a kérdésre egyértelműen világos választ adjanak, írja az MTI.

Kiemelte: miután a játékok egyéves halasztásáról döntöttek, nincs más választásuk, minthogy a hátralévő időben kemény munkával készüljenek fel.

Két és fél héttel ezelőtt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) hivatalosan bejelentette: Thomas Bach elnök és Abe Sinzó japán miniszterelnök megállapodott abban, hogy a tokiói olimpiát a jövő évre halasztják, és legkésőbb 2021 nyarán kell megrendezni.

Eldőlt, hogy elhalasztják a tokiói olimpiát
A foci-Eb után a nyár másik nagy sporteseményét is eltolták egy évvel.

A NOB másfél héttel ezelőtt közölte, hogy az olimpia jövőre július 23-án kezdődik és augusztus 8-ig tart, az elnevezése viszont továbbra is Tokió 2020 lesz. A játékokra eredetileg idén július 24. és augusztus 9. között került volna sor.

Abe kedden hét prefektúrában – köztük Tokióban és Oszakában – rendkívüli állapotot hirdetett ki, hogy megfékezze az új koronavírus terjedését. A bevezetett utazási korlátozásokat követően Muto bejelentette, hogy törölték Bach májusra tervezett japán útját.

Kiemelt kép: Behrouz MEHRI / AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik