Sport koronavírus

Phelps: Remélem, nem nő az öngyilkosságok száma a sportolók között

Egy olimpiai év márciusa már a játékokra való felkészülés hajráját jelentené – alaphelyzetben. A koronavírus-járvány miatt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság azonban úgy döntött, a 2020-as tokiói játékokat 2021-re halasztja. Minden idők legeredményesebbje, a 23-szoros olimpiai bajnok Michael Phelps az NBC-nek adott interjújában helyeselte a döntést, de komoly problémára is felhívta a figyelmet.

„Sportolóként körülbelül ebben az időben már a felkészülés utolsó szakaszában lennék. A vízben sokkal energikusabbnak érezném magam, és azt mondanám, oké, készen vagyok, indulhatunk” – nyilatkozta a világbajnokságokon még 26 aranyérmet gyűjtött úszó.

Szerinte a négy év felkészülés, és az olimpiára koncentrálás beleég a sportoló agyába. Ha ez a lehetőség egyszer csak megszűnik, az bajt is eredményezhet.

„Sokkolt, hogy eddig húzták és nem mondták le korábban. Nem láttam azt az utat, hogy mindenki felkészüljön a játékokra. Persze, a múltban is akadtak problémák, 2008-ba, Pekingben a levegőminőség, 2016-ban, Rióban a Zika-vírus volt riasztó, de ez a gond most sokkal nagyobbnak tűnik. Nem olyannak, amit kezelni vagy irányítani lehetne.”

„Mikor tudod, hogy valami rossz fog történni, mégis ledöbbensz” – magyarok az olimpiai halasztásról
Erre készül mindenki négy éve, de mostanra már eldőlt, 2020 nyarán biztosan nem rendezik meg az olimpiát. Reakciók.

Phelps szerint el sem tudjuk képzelni, mit érezhetnek azok a sportolók, akiknek most eltűnt az idei céljuk. Akik csak az olimpiára koncentráltak, de az, mint egy óriási buborék, kipukkadt.

„Még egy évet kell várni Ha ez velem történne, teljesen kiborulnék és összeroppannék a bizonytalanságtól. Olyan, lenne, mint ez egy rossz álom.”

Fontos a mentális egészség

A 2016 augusztusában (másodszor is) visszavonult klasszis elmesélte, több úszóval is kapcsolatban van, közeli barátja a négyszeres olimpiai bajnok Allison Schmitt, gyakran beszél Katie Ledeckyvel, aki a riói négy arany után ezúttal is az amerikai válogatott legnagyobb sztárja lehetne.

„Egyrészt megkönnyebbültem, hogy újabb évet kapnak, de a várakozás sokkal nehezebbé teszi a helyzetet.

Nagyon remélem, hogy a halasztás miatt nem nő meg az öngyilkosságok száma a sportolók között. A mentális egészség az egyik legfontosabb, és a jelenlegi szituáció ismeretlen mindenki számára. Még sohasem láttunk hasonlót.

Az öngyilkosság gondolata is felmerült Michael Phelpsben
A 23-szoros olimpiai bajnok London után nagyon mélyen volt.

Ha valaki, akkor Phelps tud a beszélni pszichés problémákról, ő maga is beismerte, hogy minden olimpia után nagyon rosszul érezte magát, ez az érzés 2012-es londoni játékok után annyira eluralkodott rajta, hogy depresszióba esett, nem akart tovább sportolni, de még élni sem.

Amikor 2014-ben gyorshajtás és ittas vezetés miatt letartóztatták, még az öngyilkosságon is elgondolkodott, emiatt 45 napot rehabilitációs intézetben töltött.

Phelps gyakran tart előadásokat, és nyíltan beszél a depresszióról. Együtt dolgozik Brett Rapkin rendezővel „Az arany súlya” (The Weight of Gold) című dokumentumfilmen, amely az olimpikonok mentális egészségét és depresszióját vizsgálja.

Nem titkolja, hogy aggódik az úszókért, hiszen az egy év halasztással mindenkinek újra kell kalibrálnia az életét.

„Olyasvalakiként, aki már átélte a depresszió valóban mély állapotát, imádkozom, hogy a sportolók minden segítséget megkapjanak mentálhigiénés szempontból. Főleg most, amikor a legtöbben el sem hagyhatják a házukat.

Tehát ha sportoló vagy, akkor vedd fel a telefont vagy kapcsold be a számítógéped, és találj valakit, akivel beszélgethetsz

– tanácsolta.

„Ez élet és halál”

Katie Ledecky egy olyan képet posztolt, amelyen japán gyerekekkel van egy medencében.

„Egy gyönyörű országban megrendezett gyönyörű olimpiáról álmodunk. Itt az ideje, hogy támogassuk mindazokat, akik a betegeket gyógyítják. Együtt fogunk túljutni ezen” – írta.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Katie Ledecky (@katieledecky) által megosztott bejegyzés, Márc 24., 2020, időpont: 8:36 (PDT időzóna szerint)

A kétszeres olimpiai és 13-szoros világbajnok Caeleb Dressel az ESPN-nek nyilatkozott:

„Ez élet és halál. Nagyobb, mint a sport. Úgy tekintek a döntésre, hogy egy extra évet kaptam arra, hogy fizikailag, érzelmileg és lelkileg is felkészüljek az olimpiára. Ha továbbra is arról beszélek, hogy mennyire szeretem az úszást, akkor nem számít, hogy egy évvel későbbre tolódik az esemény. Megszállott vagyok, ezért csinálom.”

Viszlát, 2021-ben!

„Kicsit megkönnyebbültem, hogy nem törölték, csak elhalasztották az olimpiát. Azt hiszem, ez minden sportoló számára jó megoldás. Nagyon örülök, hogy az olimpiát 2021-ben is Tokióban rendezik” – nyilatkozta a japánok teniszcsillaga, Nisikori Kej.

A háromszoros Grand Slam-győztes Stan Wawrinka egy fotót posztolt, amelyen Roger Federerrel a 2008-as, pekingi játékokon párosban szerzett aranyéremmel látható. És egy félmondat:

Viszlát 2021-ben!

Az álmokat nem törölték

A brazilok olimpiai bronzérmes és világbajnok tornásza, Arthur Nory azt írta, ez a pillanat nem a sajnálkozásról, hanem a köszönetről szól.

Napról napra együtt harcolunk és megnyerjük ezt a nehéz csatát. Maradjunk otthon, mert a jövő évi buli csodálatos lesz!

– tette hozzá.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Arthur Nory (@arthurnory) által megosztott bejegyzés, Márc 24., 2020, időpont: 9:18 (PDT időzóna szerint)

Rio gerelyhajító olimpiai bajnoka, a német Thomas Röhler így fogalmazott:

„Az álmokat nem törölték, csak elhalasztották.”

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Thomas Röhler (@thomasroehler) által megosztott bejegyzés, Márc 24., 2020, időpont: 6:33 (PDT időzóna szerint)

Ugyanezt az üzenetet fogalmazta meg az amerikaiak háromszoros olimpiai bajnok atlétája, Tianna Bartoletta is.

Hozzátette:

Maradj biztonságban! Koncentrálj!

Figyelem!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!

Kiemelt fotó: Alexander Vilf / Sputnik / Sputnik via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik