Amikor 2016 nyarán, tizennyolc nappal a riói olimpia rajtja előtt nyilvánosságra hozták a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség vizsgálatának eredményeit, és Richard McLaren, a nyomozás vezetője közölte, bizonyított, hogy állami doppingprogram állt az orosz sikerek hátterében, hirtelen érdekessé vált a WADA tiltott szereinek listája, amelyen szerepelt a sztrichnin is.
Gyakorlott Agatha Christie-rajongó számára nem ismeretlen a patkányméregként is ismert szer – már a legelső Poirot-történetben (A titokzatos stylesi eset) azzal ölik meg az áldozatot. De mi köze ennek a sport világához?
Külföldről alig jöttek
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nem tanult a hibájából, és 1904-ben hiába ígérték meg a szervezők, fikarcnyit sem foglalkoztak az olimpiával, pláne annak eszmeiségével. Párizs után St. Louisban is a világkiállítás volt a fontos, a sportra csak betétszámként tekintettek. Július elseje és november 23-a között összesen 390 versenyszám zajlott le, ebből a NOB mindössze 94-et ismert el hivatalosnak.
12 országból 651 sportoló indult, nyolcvan százalékuk hazai versenyző volt, Magyarországot mindössze négyen képviselték.
A legemlékezetesebb, de egyben legbotrányosabb versenyt a maratonfutás hozta, amelyben – mint egy jó filmben – volt minden: csalás, dopping, hasmenés, kutyatámadás. A rajtnál az előzetesen nevezett 41 személy helyett csupán 31 sportoló jelent meg.
Elkockázott vagyon
Sportoló? Ezért ez így nem pontos. Voltak kakukktojások is, de inkább olvassuk el, mit írt erről az első, este megjelenő politikai napilap, a Magyarország 1904. szeptember 15-i száma.
„A társaság az elképzelhető legnagyobb quodlibet (egyveleg) volt, amely valaha komoly versenystartjához állott. S e pontnál a vendéglátó iránt érzett legnagyobb tisztelet sem akadályozhat kritikámban, mert azt már igazán nem lehet helyeselni, hogy a nevezéseknél minden jelentkezőt derüre-borura elfogadtak.
Így eshetett meg az, hogy a tarka tömegbe az igazi athléták közé, két koromfekete kaffer is odakerült, kik a kiállításon Cronje angol-bur háborúsdijában produkálják magukat naponta kétszer; belekerült továbbá a versenyzők sorába egy görög szakács valamelyik kiállítási restauráczió konyhájából, s egy kis kubai emberke, kit már napokkal ezelőtt láttunk, nagyon is dezolált állapotú ruhában a Stadion körül lézengeni.
Ez ma a versenyre ugyanebben a rettenetes nadrágban állott ki, — ha ugyan ezt a viharedzett ruhadarabot még igy lehet nevezni — azzal a különbséggel, hogy annak szárát térden felül levágta!”
Az említett kubai, Andarín Carvajal sztorija nem mindennapos: a postásfiú nagy nehezen összegyűjtötte a pénzt az utazáshoz, de New Orleansba érve minden vagyonát elveszítette egy kockajáték során. Ezért kellett utcai ruhában versenyeznie, a nadrág szárának levágásával egyszerűen csak sportruházattá változtatta az öltözékét.
Hőségben víz nélkül
A lap beszámolója szerint az olimpia versenyigazgatója, James E. Sullivan ellenezte, hogy a versenyt aszfalton rendezzék, így poros országutakon jelölték ki az útvonalat, a futók pedig a hőség mellett még a kísérő autók és szekerek által felvert port is kénytelenek voltak nyelni.
A szervezésről mindent elmond, hogy a 32 fokos hőségben megrendezett versenyen nem voltak frissítési pontok (igaz, féltávnál volt egy kút). A Smithsonian Magazine szerint Sullivan azért minimalizálta a folyadékbevitelt, hogy a kiszáradással kapcsolatos kutatásaihoz adatokat gyűjtsön.
„Megesett az egyik versenyzővel, hogy lábbelije lerongyolódott; megkisérlette mezítláb tovább futni, félmérföldnyi futás után azonban vérző lábakkal düh az ut szélére. Egy másikat gyomorvérzés fogott el s ez életét bizonvára az azonnal kéznél volt orvosi segélynek köszönheti. Automobilokról, lovas és kerékpáros kísérőkről bőven gondoskodott a rendezőség s igy történhetett meg, hogy maga a későbbi győztes, bár útközben kétszer összeesett, a rögtöni orvosi segély és a neki nyújtott kitűnő tápanyag segélyével útját nemcsak folytathatta, de a versenyt meg is nyerhette.”
Csak viccelt
Egy amerikai kőműves, Frederick Lorz ugyancsak kidőlt 15 km után, ekkor autóba szállt, és azzal zötyögött a mezőny előtt. 31 km után azonban úgy döntött, eleget pihent, és visszaállt a versenybe (természetesen az első helyen), és előnyét megtartva elsőként ért célba.
Pechjére a nagy rivális Thomas Hicks csapatának egyik tagja látta ezt, rá is szólt, de Lorz nem foglalkozott vele, továbbfutott, és alig háromórás idővel célba ért.
Egy amerikai nyert!
– üvöltötte a célnál lévő tömeg, amikor Alice Roosevelt, Theodore Roosevelt elnök 20 éves lánya koszorút helyezett a fejére. Már az érmet is átadta volna neki, amikor egy szemtanú jelezte, éppen egy csalót jutalmazna meg. Az éljenzésből harag lett, mire Lorz elmosolyodott, és annyit közölt, csak a vicc kedvéért fejezte be a versenyt.
Sztrichnin, tojásfehérje, konyak
Hicks becsületesebben versenyzett, igaz, teljesen lekészült az erejével. A Képes Sport 1976. március 30-i száma egy névtelen visszaemlékezőt idézett (aki minden bizonnyal a sportoló orvosa, Charles Lucas lehetett).
„Tíz mérfölddel a cél előtt Thomas Hicksnél a pillanatok alatt biztosan bekövetkező összeesés jelei mutatkoztak. Amikor egy üveg vizet kért, megtagadtam tőle: csak annyit engedtem, hogy desztillált vízzel kiöblíthesse a száját. Hét mérfölddel a stadion előtt hirtelen magához tért: ebben a pillanatban elérkezettnek láttam az időt, hogy egy ezredgramm strychnint egy tojásfejérjével keverve átadjak neki. Bár francia konyak is volt nálunk, eltekintettünk a további stimuláló szer alkalmazásától.
Egy mérfölddel a cél előtt Hicks oda jutott, hogy mindenáron le akart feküdni a földre, hogy így pihenje ki embertelen fáradtságát. Miután tapasztalatból tudtuk, milyen következményekkel járna ez — nem tudná folytatni a versenyt, ájulás is bekövetkezhetne —-, ehhez nem járultunk hozzá.
Állandóan azt ismételgettük, hogy ha másként nem, de legalább hosszú léptekkel gyalogoljon, csak ne álljon meg. Nem sokkal később, amikor… arca annyira hamuszínűvé vált, még egy ezredgramm strychnint adtunk neki két tojással, valamint egy korty brandyt. Ezenkívül egész testét — a gépkocsiban magunkkal hozott tartályból való — meleg vízzel lemostuk. E frissítés után újra magához tért.
De az utolsó két mérföldet már csak mechanikusan tette meg, mint egy jól olajozott gép. Szemei minden csillogásukat elvesztették, arcából teljesen kiszaladt a vér, karjai elernyedve lógtak teste két oldalán: térdei annyira merevek voltak, hogy lábait alig emelte fel a talajról.
Tudatánál volt, de hallucinációi is támadtak. Így az utolsó mérföld egyetlen kín volt. Miután két tojást adtunk neki újra lemostuk, végül egy korty brandyt is kapott: de a cél előtti két utolsó emelkedőt csak nagy fáradtsággal győzte le.”
Kutyatámadás miatt csak 9. hely
A minden idők leggyengébb olimpiai eredményével, 3:28:53 órás idővel célba érő Hicks végül túlélte a sztrichnint, még évekig futott, végül hetvenhat éves korában 1952-ben halt meg. A legális doppingolás után orvosa, Charles Lucas büszkén jegyezte fel: „A maratoni verseny orvosi szempontból bizonyította, hogy a drogok jótékony hatással vannak a sportolókra.”
Lorz élete végéig szóló eltiltást kapott, de miután bocsánatot kért, elengedték a büntetését. Ő pedig bebizonyította, hogy tud futni, 1905-ben 2:38:25 órás idővel megnyerte a Boston Marathont. 1914-ben, 29 éves korában tüdőgyulladásban halt meg.
A versenyt végül 14-en fejezték be, a második Albert Corey, a harmadik Arthur Newton (mindkettő Egyesült Államok) lett, a negyedik helyen a mókás gatyában futó kubai postás, Andarín Carvajal ért célba.
A két dél-afrikai közül Len Taunyane a 9., Jan Mashiani a 12. helyen ért célba – előbbi sokkal jobb helyen is végezhetett volna, de a korabeli sajtó beszámolója szerint egy farm mellett elhaladva kutyák támadták meg, és csak egy mezőre menekülve, óriási kerülővel jutott vissza az országútra.
Kiemelt fotó: a maratoni futás rajtja 1904-ben (Wikipedia)
