Sport koronavírus

Az újpesti csatár szerint nem kellett volna odaadni a bajnoki címet a Fradinak

A magyar bázisú Erste Liga több hokiligához hasonlóan azonnal leállt a koronavírus-járvány kitörése miatt. Kihirdették a bajnokokat is, az első helyet a címvédő Ferencváros és a Csíkszereda kapta meg közösen, a Fradi emellett magyar bajnok is lett, mivel 2-0-s előnyben volt az Újpest elleni elődöntőben – a másik ágon a Csíkszereda ellenfele a Gyergyó volt, ezért döntött a budapesti párharc a magyar bajnoki címről is.

Félbeszakadt az Erste Liga, hokibajnok a Fradi
Ez a hatodik élvonalbeli bajnokság Európában, amely a járvány miatt nem fejeződik be.

Benk András, az újpestiek csatára jó döntésnek tartja azt, hogy beszüntették a bajnokságot, a Nemzeti Sportnak azt mondta, ha ezzel ők is hozzá tudnak járulni a járvány megfékezéséhez, akkor ezt kellett tenni. A bajnoki címek kiosztásával viszont nem ért egyet.

Nem gondolom, hogy végeredményt kellett hirdetni, habár ez csak az én szubjektív újpesti véleményem. Tavaly például 2-0-ra vezettünk a Csíkszereda ellen, mégis kiestünk, most lehetett volna fordítva is, főleg, hogy a Fradi elleni második elődöntőben vastagon benne volt, hogy megnyerjük

– mondta Benk, utalva arra, hogy rájátszásban négy nyert meccsig tart egy párharc.

A játékos szerint az alap- és a középszakasz eredményei alapján el lehetett volna dönteni, ki melyik nemzetközi kupában indulhat, lejátszottak ugyanis 44 mérkőzést, az reálisabb képet adott a csapatok erejéről.

Egyelőre még kérdés, mi lesz a világbajnokságokkal. A nők kanadai elitvébéjét már lefújták, a férfiak A-csoportos világbajnoksága pedig májusban lesz, egyelőre azt kommunikálja a nemzetközi szövetség, hogy lesz. A divízió I/A, ahol a magyar válogatott is szerepel elvileg Ljubljanában lenne áprilisban, de ez erősen kérdőjeles.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik