Sport

Fucsovics győzelme létfontosságú volt a Davis Kupában

Fucsovics Márton három szettben legyőzte Kimmer Coppejanst a debreceni Magyarország-Belgium tenisz Davis Kupa-selejtezőben, így az első nap végén 1-1-re áll a párharc.

A játéknap első meccsén Balázs Attila lépett pályára Ruben Bemelmans ellen, és bár a világranglista 76. helyén álló Balázs az első szettet megnyerte, ellenfele fordítani tudott.

Balázs veresége nem szegte kedvét a Főnix Csarnok közönségének, a folytatásra is több mint kétezren maradtak a lelátókon. A világranglistán 84. Fucsovics – aki hét év után lett második számú magyar játékos – előzőleg kétszer csapott össze Coppejansszal, öt éve Prágában a belga, 2017-ben Heilbronnban pedig a magyar teniszező bizonyult jobbnak. Fucsovics 27/15-ös, míg ellenfele 4/2-es mérlegnél tartott a DK-ban.

A 28 éves magyar rögtön elvesztette az adogatását, de kiköszörülte a csorbát, és két brékkel nemsokára már ő vezetett 4:2-re. Két esztendővel fiatalabb riválisa 5:2-nél harmadszor is elbukta a szerváját, ezzel pedig a 38 perces szettet is.

A folytatásban az MTK játékosa megint rögtön brékhátrányba került, csakhogy ezúttal Coppejans alig rontott, és stabilizálta előnyét (1:3). Fucsovicsnak 3:4-nél labdája volt az egyenlítéshez, de nem élt vele, aztán 4:5-nél a belga a szettért adogatott. Negyven-semminél már elúszni látszott a játszma, de Fucsovics négy (!) szettlabdát hárítva visszaküzdötte magát, így 5:5-ről ment tovább a csata.

Ekkor azonban Fucsovics semmire elbukta az adogatását – közben egyszer alulról szervált, de a hálóba ütötte -, majd az ellenfél bő másfél óra elteltével egyenlített.

Az utolsó felvonásban maradtak az izgalmak, 2:2-nél és 3:3-nál a magyar teniszező két-két bréklabdát hárított komoly összpontosítással. Fucsovicsnál sorra jöttek a hullámhegyek- és völgyek, 4:4-nél szinte meccslabdával felérő bréklabdát kellett kiküszöbölnie, és a meccs szorosságát jelezte, hogy ekkor 92-93 volt a megnyert pontok száma. Coppejans a hajrában végül megroppant, 5:4-nél elvesztette a szerváját, ezzel a meccset is, amely 2 óra 39 percig tartott.

Régen játszottam salakon, az ellenfelem pedig jó volt, és akadt pillanat, amikor nagyon nehéznek éreztem a mérkőzést, de ezeken átsegített a közönség.Mindenki jöjjön ki holnap is szurkolni, 1-1-re állunk, összeszedjük magunkat, és nyerünk!

– nyilatkozta Fucsovics a győzelem után.

Szombaton déltől a két hazai éljátékos először párosban lesz érdekelt, majd két újabb egyes meccs következik a péntekihez képest fordított felállásban a Főnix Csarnokban.

A debreceni párharc győztese a világ legjobb együtteseivel küzdhet meg a novemberi, 18 csapatos madridi DK-döntőben – ahol minden résztvevő válogatott 172 millió forintnak megfelelő összeghez jut – , míg a vesztes osztályozót vív a bennmaradásért szeptemberben.

Davis Kupa-selejtező:

Magyarország – Belgium 1-1 – állás az első nap után
Fucsovics Márton – Kimmer Coppejans 6:2, 5:7, 6:4
Balázs Attila – Ruben Bemelmans 7:5, 6:7 (4-7), 4:6

 

További eredmények:
Japán – Ecuador 0-2
Horvátország – India 2-0
Ausztrália – Brazília 2-0
Olaszország – Koreai Köztársaság 2-0
Kazahsztán – Hollandia 1-1
Németország – Fehéroroszország 1-1
Ausztria – Uruguay 1-1
Szlovákia – Csehország 0-2
Svédország – Chile 1-1

Kiemelt kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik