Sport koronavírus

Vállalja a következményeket, nem lép pályára a koronavírus miatt a Sopron

Az észak-olaszországi koronavírus-járvány miatt a FIBA úgy döntött, Ljubljanában kerül sor a Sopron Basket női kosárlabdacsapatának szerdai Euroliga-mérkőzésére az olasz Schio ellen. A magyar klub azonban semmiképpen sem lép pályára.

A koronavírus miatt kéri a magyar csapat: ne jöjjenek a meccsére
Pedig a Sopron Basket az Euroligában lép pályára.

Schio városa a fertőzésveszély miatt lezárt észak-olaszországi Lombardia és Veneto tartományok szomszédságában helyezkedik el, itt kellett volna pályára lépnie Gáspár Dávid vezetőedző együttesének szerdán 20.30 órakor a sorozat alapszakaszának zárófordulójában.

Török Zoltán ügyvezető korábban arra kérte a magyar bajnok szurkolóit, hogy semmilyen körülmények között ne induljanak útnak Olaszországba, majd kedden bejelentette, a póthelyszínnek megjelölt szlovén fővárosba sem utaznak el.

„A FIBA söntése salamoni volt, semleges helyszínen, Ljubljanában szeretnék megrendezni a meccset. A döntésünk az, hogy csapatunk oda sem tud elutazni, és nem tudjuk vállalni, hogy az olasz tartományban élőkkel találkozzunk” – mondta Török Zoltán.

„Ezzel a bejelentéssel a történet nem tud lezárulni, hiszen a döntésnek mindenképpen következményei lesznek. Ezek között lehetnek olyanok, amelyek sportolói karriereket és a csapat szerepését hátrányosan befolyásolják.”

A legszélsőségesebb döntéssel is számoltunk, a csapat vállalja azokat a szankciókat, amelyek majd a csapatot érintik.

Török felolvasta Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elnökének levelét, amelyben azt írta, a szövetség mindenben kiáll a Sopron Basket mellett, bármi is legyen a FIBA döntése. Bodnár Péter főtitkár pedig úton van Genfbe, hogy képviselje a csapat érdekeit a nemzetközi szövetség felé.

A rendkívüli sajtótájékoztatón megjelent Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is, aki úgy fogalmazott, a soproni emberek biztonságát nem lehet veszélyeztetni, így támogatja a klub döntését.

Kiemelt fotó: Facebook/Sopron Basket

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik