Sport

BEK-győztes édesapja miatt szerette meg a kézit a Pick Akadémia új edzője

Július 1-től Kárpáti Krisztián lesz a Pick Akadémia szakmai vezetője, a fiatal, 36 éves tréner hatalmas kihívásnak tartja a szegedi munkát – olvasható az élvonalbeli klub hivatalos honlapján.

„Nem volt kérdés, hogy én is ezt a sportágat válasszam. Apukám, Kárpáti Miklós annak a Honvédnak volt a kapusa, amely 1982-ben BEK-et nyert. A pálya mellett nőttem fel és nagy tervekkel vágtam neki a kézilabdának. Tehetségesnek tartottak, azonban több sérülés miatt úgy döntöttem, hogy 20 évesen befejezem a pályafutásomat és edzőként folytatom a munkát” – nyilatkozta.

„Ekkor kaptam egy kedvező ajánlatot a Balatonfüredtől, szakmai igazgató és a juniorcsapat edzője lettem. Itt jelenleg a hatodik évemet töltöm, amikor jött a Szeged megkeresése. Két éve a magyar fiú ifjúsági válogatott szövetségi edzője is vagyok” – tette hozzá.

Szerinte a legfontosabb az egységesítés lesz, szeretné bevezetni a délelőtti edzéseket az utánpótlásban.

A távolabbi céljaink nyilvánvalóan azok, hogy több olyan játékost kineveljünk, akik a felnőtt csapatban szerepet kaphatnak. Ha összegezni kell, akkor a nevelő feladatok és a tehetségek kiválasztása lesz a legfontosabb.

Kiemelt fotó: Pickhandball.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik