Sport sport

Úgy távozik a magyar kosárkapitány, hogy kicsit azért még marad

A februári Európa-bajnoki selejtezők után távozik posztjáról Ivkovics Sztojan, a férfi kosárlabda-válogatott szövetségi kapitánya.

A szövetség (MKOSZ) honlapján közzétett tájékoztatás szerint az elnökség kedden a szakvezető meghallgatását követően úgy döntött, elfogadja a lemondását azzal, hogy a szerződésben rögzített felmondási időben igényt tart a munkájára.

Ez azt jelenti, hogy a februári Eb-selejtezőkön még Ivkovics irányítja a válogatottat.

A horvát-magyar szakember január elején jelentette be, hogy leül a Kaposvári KK kispadjára, noha az MKOSZ részéről a felnőtt szövetségi kapitányok alkalmazásának egyik feltétele az volt, hogy élvonalbeli klubnál nem végezhetnek szakmai munkát.

Bodnár Péter főtitkár korábban közölte, vagy hozzáigazítják a szerződést a meglévő feltételekhez és csökkentik a megbízási díjat, vagy újragondolják, hogy ezekkel a feltételekkel milyen kapitánnyal képzelik el a jövőt.

Az 53 éves Ivkovics 2013 februárjában váltotta Rátgéber Lászlót a szakvezetői poszton, és irányításával a magyar válogatott 2017-ben – 1999 után először – kijutott az Eb-re, amelyet a 15. helyen zárt Isztambulban.

A válogatott a 2021-es Európa-bajnokság selejtezőjében Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három jut ki majd a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő Eb-re.

A kvalifikáció első mérkőzésén a magyarok Szlovéniát fogadják február 20-án Szombathelyen, majd három nappal később Ukrajnában lépnek pályára.

Kiemelt kép: MTI / Ujvári Sándor

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.